A Tatai Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1935. július

26 nes politikai megmozdulásokat" a lelkészértekezlet egyhangúan elfogadta és elrendelte, hogy az egyházmegyei közgyűlés elé terjesztessék. Az egyhm. kgy. a lelkipásztorok és tanitók politikai magatartására vonatkozólag utal az E. T. II. t. c. 10. c. pontjára, mely elrendeli, hogy a hazaszeretetet ápolják a pártoskodást és személyi ellentéteket kerüljék. 33. Tárgyalás alá kerültek a számvevőszék következő ja­vaslatai. / 2. Elnök javasolja, hogy a számadások egységes eh készithetése céljából keresse meg a számvevőszék az egyház­megyei kgyűlés htján az egyházkerületi kgyűlést az iránt, ke­gyeskedjék a számadási nyomtatvanyokat mielőbb elkészíttetni, hogy az 1936. évi költségvetések és az 1935. évi számadások már az uj nyomtatványok szerint készüljenek. A számvevőszék az esperes javaslatát egyhangúan el­fogadja és az egységes nyomtatványok mielőbbi bevezeté­sét felette kívánatosnak tartja. 3. Elnök bejelenti, hogy a számvevőszék 1935, évi ülése 2. p. alatti rendelkezésének akképen tett eleget, hogy a szőnyi egyház 1933. évi számadásainak elkészítésére Tapsonyi Sándor egyhm- aljegyzőt küldte ki. Kéri jelentésének tudomá­sul vételét. A számvevőnek a bejelentést tudomásul veszi. 4. Elnök bejelenti, hogy az 1934. évi számadások egy egyházé kivételével beérkeztek és azokat a számvevőknek vizs­gálatra kiadta. A számvevőszék a szőnyi egyház elnökségét felhívja, hogy az eimaradt 1934. évi számadásokat 60 nap alatt terjessze be. Amennyiben a számadások ezen idő alatt be nem érkeznének, felhatalmazza esperest, hogy egy szám­vevőszéki tagot küldjön ki a számadások elkészítésére. 5. Elnök felhívja a megjelent számvevőket a számádá­sokról elkészített jelentéseik felolvasasára. A számvevőszék a tagok javaslatára: Ászár, Kisbér, Hánta és ezek közös számadásait, továbbá Császár, Vértes­keszthely, Komárom, Lábatlan 1934. évi és szőny 1933. évi számadásait észrevétellel jóváhagyja, azzal az utasítás­sal, hogy a számvevői észrevételeket a nevezett száma­dások elkészítői pontosan hajtsák végre. Kömlőd egyház számadását ugyancsak észrevétellel hagyja jóvá és mivel a tanítónak több éven át folyósított 1594 P. túlfizetés, mint téritvény, sem a számadásban, sem a kisérő presby­teri jkvi kivonatban előírva nincsen, felhívja a presbyte­riumot, hogy e túlfizetés mikénti rendezéséről 30 nap alatt tegyen az esperesnek jelentést. Amennyúben a meg­nyugtató jelentés be nem érkeznék, esperest felhatalmazza Takács Béla számvevő kiküldésére, hogy a helyszínen

Next

/
Thumbnails
Contents