A Tatai Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1934. július

9 nak a kormánynál odahatni, hogy legalább a lelkészi korpótlék utaltassák ki a maga teljes, törvényes egészében, mert a lelkészek a korpótléknak akkor is csak ötvenszázalékát kapták, amikor mindenki százszázalékig megkapta illetményét, amikor pedig ezt az állam kénytelen volt százalékszerüen csökken­teni, az ötvenszázalékban folyósított korpótlékot még újból csökkentette, dacára, hogy a lelkészeknél a szolgálati idő után az egyetlen fizetésbeli előbbre jutás az 5 évenkénti korpótlék elnyerése. XII. Mély részvét hangján emlékezik meg az esperesi jelentés arról a fájdalmas veszteségről, mely reí. anyaszentegyházunkat nagy­méltóságú Dókus Ernő a tiszáninneni egyházkerület volt főgondnoká­nak, konventi és zsinati világi elnökünknek véletlen baleset folytán történt gyászos elhunytával érte. Egyhm. kgy. mély megilletődéssel hajtja meg a elismerés lobogóját az igen kiváló, igen buzgó és kimagasló egyházi vezető íeríiu emléke előtt és amidőn a Mindenhatóhoz hálaadó imádságot küld azért, hogy adta őt magyar református egyházunknak, kéri az Egek Urát, hogy a nagy veszteséget kegyelmének gazdagságából az elhunythoz hasonlo nemes lélekkel pótolja. Az elhunytnak emléke legyen példánykép, legyen áldott, hűsége, munkássága gazdag jutalmat vegyen a nagy Istentől, ki szerelmes fia által mondja : „Kevesen voltál hű, sokra bizlak ezután, menj be a te Uradnak örömébe." XIII. Az esperesi jelentés kapcsán őszinte tisztelettel, igaz nagyrabecsüléssel és hódolattal köszönti egyházmegyei közgyűlés dr. Balogh Jenő egyházkerületi főgondnok, konventi és zsinati világi elnök őnagyméltóságát azon alkalomból, hogy f. e. május hó 13-án életének 70. évét betöltötte. A tudo­mányos. politikai és egyházi élet terén szakadatlan munkában, lelkes és odaadó tevékenységben töltött életért, külső ünneplés helyett hálát adunk Istennek és buzgón könyörgünk hozzá, hogy őnagyméltóságát tartsa meg számunkra még igen hosszú ideig, hogy mint világító fáklya, mint példánykép a lankadatlan munkában, a kötelességteljesitésben, Isten és haza­szeretetben mutathassa előttünk az utat, amelyen járnunk kell. XIV. Tudatja az esperesi jelentés, hogy az egyházkerületi kép­viselők 3 éves megbízatása az 1934. év végével lejár. Egyhm. kgy. az 1935. év január 1-től 1937. december 31-ig terjedő időre egyházkerületi képviselőkké vá­lasztja lelkészi részről rendes tagoknak: Besse Lajos, Komjáthy Aladár, Saráth József, póttagoknak: Süvegh István, Nagy Kornél, Deák József. Világi részről rendes tagoknak: id. Varjú József, Konkoly Thege

Next

/
Thumbnails
Contents