A Tatai Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1930. július
— 22 — alapján közli, hogy a háború előtti tőke-kamat tartozásokat és a más alapból kiutalt kölcsönöket az egyházak terhéről törölték. Az érdekelt egyházak figyelmét közgyűlés eme körülményre felhívja. 33. A királyhágómelléki egyházkerület értesítése alapján az egyetemes konvent 123/1929. számú jegyzőkönyvi pontja kapcsán az egyházkerületi közgyűlés tudomásul vette, hogy Gyenge János elmozdított nagyváradi s.-lelkész oklevelét bírói Ítélettel megsemmisítették. Közgyűlés a határozatot tudomásul veszi és esperes urat a megsemmisített oklevél nyilvántartására felkéri. 33. A 124/1929. számú kerületi határozat kimondja, hogy a pünkösd utáni első vasárnap főtárgya a Krisztus egyházának egysége legyen. A gyülekezet pedig a második imádságban imádkozzék azért, hogy a láthatatlan egység láthatóvá legyen. Közgyűlés a lelkészeket nyomatékosan felhívja ezen határozat keresztülvitelére. 34. Tárgyaltatott az egyházkerületi közgyűlés 133/1929. számú határozata, mely az illetékegyenérték pótlék törlés kieszközlésére az 1925/4600. számú pénzügyi miniszteri rendeletnek 7. §-ára hivatkozással utasítja az illetékes gyülekezeteket. Közgyűlés az egyházakat a törlés kieszközlésére felhívja. 35. Tárgyaltatott a 134/1929. számú kerületi határozat, az egyházi gyűjtések egységes irányítása és határok közé szorítása tárgyában. Közgyűlés utasítja az egyházakat, hogy gyűjtési engedély iránti kérelmüket az egyházi főhatóság útján és ajánlatával terjesszék fel a miniszter úrhoz. 36. Olvastatott a 135/1929. számú kerületi határozat, mely szerint a leventék kötelező istentisztelet látogatása tárgyában kiadott V. K. miniszteri leirat értelmében a konkrét panaszok esetről-esetre felterjesztendők az egyházi főhatóság útján a kultuszminiszter úrhoz. Tudomásul szolgál. 37. Tárgyaltatott az egyházkerületi közgyűlés 137/1929. számú határozat a kultuszminiszter úr 365-—1., 120/1929. számú leirata kapcsán az elemi iskolai és óvónői helyi