A Tatai Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1917. július
91 2. Az 1917-ik évi költségelőirányzatokra nézve javasolja a számvevőszék, hogy ezek észrevétel nélkül egyházmegyei közgyűlés által is megerősíttessenek, kivéve a csépi, nagyigmándi és szőnyi egyházak költségvetéseit, melyek a számvevői észrevétel figyelembe vételére való utalással erősítendők meg. 3. Az 1916-ik évi gondnoki számadások közül: a banai, csépi, gyermelyi, héregi, szőnyi és tárkányi egyházak számadásai, a számvevői észrevételek szigorú betartására való figyelmeztetéssel erősítendők meg; ezenkívül a győri egyház azzal a figyelmeztetéssel, hogy a jövőben használja az egyházmegye számadási mintáit, mert ellenkező esetben számadása visszaadatik. Kocs és Tatabánya számadásai, valamint költségvetései visszaadatnak azzal, hogy az előbbi 90, az utóbbi pedig 60 nap alatt számadását és költségvetését újra készítse el és terjessze be. A többi egyház 1916-ik évi gondnoki számadásai, valamint 1917-ik évre előirányzott költségvetései észrevétel nélkül valő jóváhagyásra, illetve megerősítésre ajánltatnak. Az igmándi egyház számadásait a mult évben a kiküldött bizottság készítette el s ezen bizottság által elkészített számadás hagyatik jővá észrevétel nélkül. Több tárgy nem lévén, elnök, megköszönve a tagok szíves közreműködését, a gyűlést bezárta. Kmf. Hitelesítette: Jegyzette: Czike Lajos Lőke Károly esperes, elaök. egyhm. aljegyző. Az egyházmegyei számvevőszék jelentését a közgyűlés tudomásul veszi, az abban foglalt javaslatokat elfogadja és határozati erőre emeli.