A Tatai Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1917. július

68 erősítési záradékkal ellátásával elnökségét megbízza s végleges megerősítés végett a kerületre felterjeszti. Egyúttal az ala­pítóknak elismerését és köszönetét nyilvá­nítja és erről őket jegyzőkönyvi kivonat útján értesíti. 42. Olvastatott Antal Lajos tanítói gyáminté­zeti igazgató tanácselnöknek, a gyámintézet összes vagyonáról leszámoltatása és annak az egyház­megyei pénztárba elhelyezése iránti kérelme. Az egyházmegyei közgyűlés a leszá­moltatás eszközlése céljából Gfartsik Nagy­sallay Istvánt és Mészáros Miklóst kiküldi azzal, hogy a leszámolás eredményéről felvett jegyzőkönyvben feltűntetett összes vagyon az egyházmegyei pénztárba lesz elhelyezendő és annak további kezelésével egyházmegyei pénztárnok megbízatik. 43. Antal Lajos tanítói gyámintézeti tanács­elnök jelenti, hogy néhai Mohácsy János örököseitől egy „Páli Lajos" nevét viselő alapítványt átvett s kéri ezen alapítványra vonatkozólag leszámolta­tása iránt az intézkedést megtenni, az alapítványt az egyházmegyei pénztárba elhelyezni, egyúttal az egyházmegyei tanítótestületet az alapító levél ki­állítására utasítani. Az egyházmegyei közgyűlés a beter­jesztett jelentést tudomásul veszi, a leszá­moltatás eszközlésével Gartsik Nagysallay Istvánt és Mészáros Miklóst megbízza s annak jegyzőkönyvileg feltüntetendő va­gyonát az egyházmegyei pénztárban ke-

Next

/
Thumbnails
Contents