A Tatai Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1915. július
43 felemelje és ha erre más kellő fedezet nem volna, úgy a központi iroda ós kezelő személyzet létszámának apasztásával is, ami a munkaórák szaporításával pótolható lenne. 23. Olvastatott Balogh Jenő budapesti lakos alapító levele, mely szerint a győri református egyház részére, iskolái fejlesztésére, ha pedig ennek felekezeti jellege bármi okból megszűnnék, egy a győri református egyházközség kebelében létesítendő szeretetház felállításara és fentartására fordítandó 30.000 kor. névértékű 6°/ 0-os hadikölcsön kötvényt adott át alapítványtevő a győri egyházközség pénztárának az alapító levélben meghatározott és körülírt kikötésekkel. Az egyházmegyei küzgyűlós őszinte köszönettel veszi tudomásul a győri református egyház részére tett ezen magasztos célú alapítványt és utasítja a győri egyház presbitériumát, hogy a letett tőkét az alapító levélben foglaltak szerint kezelje ós arról szóló számadását — az egyház számadásai kapcsán — az egyházmegyére évenként felterjessze. Az alapító levélnek az egyházmegyéhez megküldött egyik eredeti példánya megőrzés végett a gyűlés színe előtt egyházmegyei pénztárnoknak átadatott. Az alapítványtevő Nagyméltóságú Dr. Balogh Jenő úrnak kegyes alapítványáért egyházmegyei közgyűlésünk hálás köszönetét nyilvánítja és erről jkvi kivonattal értesíteni elhatározza.