A Tatai Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1914. július
17 vényezbetésre a gyülekezetek figyelme esperes által kellő időben felhívatván, intézkedés szüksége nem forog fenn. ad. 7. Az 1913. évi okt. ker. kgy. 8. sz. a. jkvi határozatával egyházmegyénknek a ker. gyüléseni képviseletét a népesség arányában az eddigi 2 egyházi és 2 világi helyett 3 egyházi és 3 világi tag küldhetésében állapította meg; midőn ezt egyházmegyei közgyűlésünk tudomásul veszi, egyúttal határozatilag kimondja, miszerint tekintettel az egyházmegyei közpénztárra jelenleg nehezedő terhekre, egyelőre megmarad a négy képviselő küldési jog mellett, fentartván a megadott még két képviselő küldhetési jogával való élhetését későbbi időkre. ad. 8. Deák József etei és Bálint Károly neszmélyi lelkészeket — kik más egyházmegyékből jöttek egyházmegyénk kebelébe — szeretetteljes üdvözléssel s azon reménnyel fogadja egyházmegyei közgyűlésünk, hogy hivatalos kötelmeik lelkiismeretes és pontos teljesítésével meg fognak felelni a várakozásnak. ad. 9. Esperesnek a segédlelkészekről szóló jelentése helyeslő tudomásul vétetik; egyúttal Paksi Ferenc Ácsra, Süvegh István pedig Gr}'őrbe folyó évi augusztus 1-i határidővel kölcsönösen áthelyeztetnek; a segédlelkészeknek a felmerülő szükséghez képest időközi elhelyezésével, esetleg új