A Tatai Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1913. július
Tartalomjegyzék
18 B) Az egyházak meglátogatásáról. I. Általánosságban. Az egyházak meglátogatását, — Győr kivételével, melyet április 19-én, a kerületi gyűlésről visszajövetelkor látogattunk meg, — folyó évi május hó 12-től 24-ig terjedő időközben végeztük. A 30 anya- és 4 leány-, illetve társegyház között 12 anyaegyházban az egyházlátogatást nt. Antal Lajos e. m. főjegyző és tanácsbíró mint esperesi helyettes ifj. Czike Lajos e. m. tanácsbíróval, a többiben pedig én, szintén ifj. Czike Lajossal együtt teljesítettük. Ahol elintézhető ügyek vagy panaszok merültek fel, azokat elintéztük; a bajok elhárítása és megszüntetésére tanáccsal szolgáltunk. Az el nem intézhető ügyeket vagy panaszokat az egyházmegyei közgyűlés vagy bíróság elé utaltuk és előkészítettük. Eljárásunkról minden egyházban jegyzőkönyvet vettünk fel, melyet — jelentésünkkel kapcsolatban, — a nt. közgyűlés elé terjesztünk. A gyülekezetek adattárából s vagyonkezelési könyveiből az adatokat gyülekezetenként összegyűjtve, az egyházak beiélete s vagyoni viszonyairól, az 1912. évről szerkesztett kimutatásnak főösszegeit a következőkben terjesztjük elő: 1. Az egyházmegye anyaegyházainak száma (a missió jellegű Esztergom és Tatabányával együtt . . 30 2. Az egyházmegye társ- és leányegyházainak száma 4 3. » » rendes lelkészeinek száma . . 29 4. > » segédlelkészeinek száma ... 6 5. » » rendes férfitanítóinak száma . 40 6. » » ideiglenes férfitanítóinak száma 1 7. » » rendes nőtanítóinak száma . . 10 8. » » ideiglenes nőtanítóinak száma . 9. » » lélekszáma 32796 10. Született a polgári anyakönyv szerint .... 1098 11. Megkereszteltetett az egyházi anyakönyv szerint 1089 12. Házasság köttetett ref. egyének által a polgári anyakönyv szerint: a) tiszta házasság 191 b) vegyes házasság 116