A Tatai Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1913. július
Tartalomjegyzék
117 beadott panasza folytán előállott közigazgatási bírósági ügj'et. Az ügy elbírálásánál jelen voltak a fent megnevezett elnökség és tanácsbírók, kik között az előbbeni ügy tárgyalásánál részt nem vett Dr. Szalacsy Lajos is helyet foglal. Felek részéről jelen vannak: a panaszosok képviseletében Kósa János, Paulovics Ferenc és Baranya István. Érdekeltségi eset, vagy kifogás a bíróság tagjai, illetve a felek részéről az erre való felhívás után nem jelentetvén, elnök megállapítja, hogy a bíróság érdektelen tagjai kellő számban vannak jelen s hogy az szabályszerűm megalakult. A bíróság elnöke konstatálja, hogy a felek szabályszerűen megidéztettek s a kézbesítési íveket az iratokhoz csatolja. A bíróság illetékessége tekintetében a feleknek előadni valójuk nem lévén, elnök elrendeli az ügy érdemleges tárgyalását, ifj. Czike Lajos előadó ismerteti az ügy állását. A megjelent feleknek előadni valójuk nem lévén, a bíróság kívánságára felolvastattak a becsatolt díjlevelek és az ügyre vonatkozó presbiteri jegyzőkönyvi kivonatok, mely után elnök a tárgyalást berekeszti és zárt tanácskozmány után nyilt ülésben kihirdeti a bíróság egyhangúlag hozott következő Ítéletét: ítélet. A vérteskethelyi ref. leányegyház tanítói díjlevelének 1-ső pontja a közműn-