A Tatai Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1913. július

Tartalomjegyzék

109 kellő számban vannak jelen ós hogy az szabály­szerűen megalakult. A bíróság elnöke konstatálja, hogy a felek szabályszerűen megidéztettek s a kézbesítési íveket az iratokhoz csatolja. A bíróság illetékessége tekintetében a felek­nek előadni valójuk nem lévén, elnök elrendeli az ügy érdemleges tárgyalását s ifj. Czike Lajos elő­adó ismerteti az ügy állását. Elnök felhívása után Csáky István a neszmélyi egyház képviseletében kijelenti, hogy a per beszün­tetését kívánja. Ellenben ügyész kinyilatkoztatja, hogy a vádat fentartja, de hivatalból üldözendő vétséget mindaddig megnevezni nem tud, míg az iratok újabb tanulmányozás céljából hozzá át nem tétetnek, a tárgyalás elhalasztását és az iratok kiadását kéri. Elnök az ügyész ezen nyilatkozata felett le­endő tanácskozás végett zárt ülést rendel el, mely­ben a bíróság akként határoz, hogy az ügyész nyilatkozatát figyelmen kívül hagyva, tovább foly­tatja az érdemleges tárgyalást. Az ismét elrendelt nyilt ülésben ezen határozat ügyésszel közöltetvén, ügyész kijelenti, hogy a határozatban megnyugszik, a vádat visszavonja s ő is kéri a per beszüntetését. Ezek után a konventi bíróság végzése, a nesz­mélyi egyház presbitériumának jegyzőkönyve és Körmendy nyilatkozata a bíróság kívánságára fel­olvastatván, elnök a tárgyalást berekeszti és zárt tanácskozmány után nyilt ülésben kihirdeti a bí­róság egyhangúlag hozott következő Ítéletét:

Next

/
Thumbnails
Contents