A Tatai Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1912. július
A tatai református egyházmegyében az egyházi közügyekről, valamint az egyházaknak az 1912. évi hivatalos megvizsgálása alkalmával megvizsgált s jegyzőkönyvben is felvett szellemi és anyagi helyzetéről az 1912. évi július hó 9-én Tatán tartott egyházmegyei közgyűlés elé terjesztett esperesi és egyházlátogatási jelentés. A) Az egyházi közügyekről. Nagy Tiszteletű ós tekintetes közgyűlés! Esperesi jelentésemben nagyon röviden akarom körvonalozni azon előrehaladást és helyzetjavulást, melyet a magyar reh egyház és ebben egyházmegyénk, — mult évi közgyűlésünk óta — a felsőbb egyházi hatóságok és az állammali szoros viszonyunk és összeköttetésünkben, a folytonos fejlődést előmozdító munkák eredményeként, minden figyelmes szemlélő előtt feltűntet. Nem lehet tagadni, hogy ezen előrehaladás és helyzet]avulásra — a kormányzatra hivatott nagyobb egyházi és világi embereink mellett — nagy befolyással volt az országos ref. lelkész egyesület is, melynek alapszabályai még a mult évben megerősíttetvén, fáradalmat nem ismerő törekvés és buzgósággal jártak el úgy az állam, mint a felsőbb egyházi hatóságok, az egyházkerületek és konventnél, hogy az egyetemes ref. egyház fejlődésében és a helyzet javításában a célhoz vezető munkák egy percig sem szüneteljenek. Fogadják