A Tatai Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1908. július

27 2. Elnök jelenti, miszerint Kelemen János ig. tanácsos és Antal Lajos gy. számvevő írásban je­lentették, hogy más egyházi elfoglaItatásaik miatt ezen ülésen meg nem jelenhetnek. Kelemen János és Antal Lajos urak elmara­dása igazoltatott. 3. A csépi intercalaris jövedelemből a gyá­moldát illető osztalékra nézve elnök jelenti, mi­szerint a megosztó bizottság a gyámold a javára 100 kor. 83 fillért, szóval egyszáz korona 83 fillért állapított meg. Az igazgató tanácsülés a kiküldött bi­zottság megállapodását annyival inkább hely­benhagyja, mert ez sem a volt lelkész örököse, sein a jelenlegi lelkész által meg nem feleb­beztetett s mert nevezett 100 kor. 83 fillér jutalék a gyámoldai pénztárba már be is fizettetett. 4. Olvastatott az 1907. évi pénztári számadás s az erre vonatkozó számvevői jelentés. Kimutatás a tatai ref. egyházmegye lelkészgyámoldai pénz­tárának 1907. évi állásáról. A) Tulajdonképeni gyámoldai pénztár. 1. Bevólele volt (forgalmi) 4445 kor. 22 fill. 2. Kiadása volt (torgahni) 3561 „ 21 „ Készpénz maradvány 884 kor. 01 (ill. Az 1907. évben kitőkésítendőül befolyt összeg 2541 K58 f. Az 1907. évben kilőkésílott összeg 2541 „ 58 „

Next

/
Thumbnails
Contents