A Tatai Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1908. július

Tartalomjegyzék

10 gyása szerint, helyettes lelkész lévén rendelendő, — mivel az egyházmegyében szolgálatot tevő két segéd- és egy helyettes-lelkész közül állomási he­lyéről egyik sem volt mozdítható, — kényteleu voltam a pápai ref. theol. tanintézetből püspöki engedélylyel két negyedéves hittanhallgatót, név­szerinti Szabó Zsigmondot és László Leventét kérni ki, kik közül Szabó Zsigmondot még halá­losan beteg édesatyja életében rendeltem Győrbe és ugyanitt is exmittáltam segédlelkésznek ; László Leventét pedig Tarjánra rendeltem és Oszőuyött ex­mittáltam hel} 7ettes lelkésznek. Azonban László Le­vente csak f. évi április 9-ig maradhatott Tarjánon mint helyettes lelkész, mivel Németh József tatai segédlelkész április elején, főt. püspök úr által, — Komáromba hivatván be segédlelkésznek, — Tar­jánon a lelkészárvák részére a káplántartási kon­gruát pedig a konvent nem folyósítván, a helyettes lelkészi fizetés az árvák és az egyház nagy meg­károsodásával volt csak eszközölhető, ennélfogva kéuytelen voltam László Leventét Tarjánról Ta­tába rendelni segédlelkésznek; Tarjánt pedig a héreghi ref. lelkész úr gondozása alá helyezni. Ezek következtében egyházmegyénkben a segéd­és helyettes-lelkészek a következő helyeken tesznek jelenleg szolgálatott: A Csépről Duna-Almásra, Szendről Csepre megválasztott rendes lelkészek helyeiket f. évi március 15-én elfoglalván, Kecskés Dezsőt Szendre rendeltem helyettes lelkész s ta­nítónak. Mészáros Kálmán Oszőnyött, Szabó Zsig­mond Győrött, László Lovente Tatán teljesítik szolgálataikat. A káplánok elhelyezését illetőleg

Next

/
Thumbnails
Contents