A Tatai Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1901. június
— 64 — A VI-ik szakasz 26-ik pontja alatti második kikezdésben lévő irás és olvasáshoz, a vallástan oktatása is felveendő ; a harmadik kikezdésben olvasható »lelkész állal« helyett »tanító által« teljesiltetés Írassék, mivel a lelkész — ha teheti — úgy is mindenkor magától érvényt szerezhet tanítási buzgőságának. A 27-ik pont megváltoztatandó olyként, hogy az isméllősök évzáró vizsgálata, a körlátogatás leendője alól vétessék ki, miután a tények bizonyítják, hogy ezt egyházmegyénk kebelén sehol kérésziül vinni nepi lehetett. A mindennapi iskolásokkal egy időben rendszerint megtartható nem volt. Külön megtartása pedig az egyházak külön megterhellelésével járna a külön kiadások miatt; ellenben az iskolaszék arra köteleztessék az istnétlősökkel együtt hogy a lelkész vezetése alatt rendes évzáró vizsgát adjanak a 12—15 éves tankötelesek a gyülekezet előtt nem »az iskolában«, hanem a »templomban«. Ezzel kapcsolatban indítványozza még t. ü. bizottságunk azt is, hogy ugy mindennapi, mint az