A Tatai Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1897. június

— 83 ­gyermelyi, héreghi, kis-igmándi, kömlődi, környei, lábatlani, ó-szőnyi, szendi és tatai egyházaknak pénz­tári és terménybeli számadásait. 5. A számvevői észrevételeknek elfogadása mellett ajánljuk megerősítendőnek az ácsi, banai, hokodi. 1896 a császári, és kethelyi 1895 és 1896. évi, dadi, etei kocsi, mocsai n-igmándi, neszmélyi szomódi, tarjányi, és tarkányi egyházak 1896 évi számadásait/valamint a n-saápi egyháznak 1895. és 1896 évi két rendbeli számadását ez utóbbit meg azzal az utasítással, hogy a tanítónő fizetése tárgyában hozott előljárósági hatá­rozat, illetve előterjesztés e helyütt figyelmen kívül hagyatván az egyházmegyei közgyűlés, illetve egyház­megyei közigazgatási bíróság érdemleges bírálata alá bocsátandó leszen. 6. A győr-szabadhegyi egyháznak számadását, a számvevői értekezletek szerinti felvilágosítás megadása, esetleg helyesbítés és 60 nap alatt újból beterjesztés végett vissza adandónak véleményezzük. 7. Miként a költség előirányzatnál már előter­jesztve lett a naszályi egyházat utasitandónak véljük a számvevői véleményes jelentés tétel kellő figyelembe vétele mellett 1895, évi 1896. évi számadásait újból készítse esetleg kiegészítse a tisztviselők járulékait a módosított dijleveleknek megfelelőleg állítsa be száma­dásába, s az ekként kiegészített számadásokat 60 nap

Next

/
Thumbnails
Contents