A Tatai Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1893. június

38 állásnak bár ideiglenesen is betöltése nem pártolható. A kérelmező egyháznak az ügyiratok azon utasítással adatnak vissza, hogy a legközelebb tartandó egyhm. közgyűlésre egy a káplán taní­tóság, valamint egy előimádkozó taní­tóságra vonatkozó dijlevelet terjesszen be, a mely felett érdemleges határozat hozható lesz. Figyelmeztetik kérelmező egyház, hogy a jelenlegi helyettes lelkész, az érvényben álló lelkészi és tanítói java­dalom, — mégis ez utóbbihoz tartozó közös tőzés kivételével, — hivatalos­kodása idejére azoknak aránylagos ré­szével lesz kielégítendő. 46. Olvastatott a nagyigmándi ev. ref. egyház kér­vénye a lelkész és tanítói íöldmunka-váltság iránt kötött egyesség tárgyában. A kérvényben előadott ügyre vonatko­zólag az egy hm. k. gy. 1892. évi 84. számú határozatával kimondotta, hogy a kérdéses munkaváltság iránt a lelkész és az egyház között kötött munkavált­sági szerződéstől a jóváhagyást meg­tagadja, az ott felhozott indokolás alap­ján, ezzel a kérvényben feltett kérdésre a feleletet megadta. Minthogy azonban tudomás szerez­tetett arról, hogy kérvényező egyház egy, — a felsőbb hatóság jóváhagyása nélkül, annak tiltakozása ellenére, —

Next

/
Thumbnails
Contents