A Tatai Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1892. június

20 időközi intézkedésre esperes ur felha­talmaztatik. 9. Esperes ur jelenti, hogy a néhai Nagyt. Pap Zsig­mond ur elhalálozása által üresedésbe jött császári lel­készi állás betöltése végett a törvény által előirt intézke­déseket megtette, mivel azonban a császári gyülekezet szintúgy a választásra kitűzött első, mint a megintés után következő 2-dik határidőben a kijelölt lelkészek közül nem választott, s konok követelő makacssággal egy ki nem jelölt segédlelkész megválaszthatásához ragaszkodik, ilyen a törvény kívánalmait semmibe vevő magaviselete után a törvény határozott intézkedése szerint választási jogát elvesztvén, felhívja a gyűlést az ehi. törvény 192 §-ábani intézkedés és utasítás alapján a császári ev. ref, gyülekezetbe a jelöltek közül titkos szavazás utján lel­készt rendelni be. A törvény ezen intézkedéseinek foga­natosítása előtt azonban, felmutatja még a császári egyház nevében az egyház gondnokai s presbyte­reinek, az egyházmegyei közgyűlés elé terjesztés vé­gett az esperesi hivatalhoz bek.ildött s ez által 259 892 szám alatt f. évi május 17-éről beigtatott kérvényét, kap­csolatban a főt. egyházkerületi közgyűléshez intézett kér­vénnyel, valamint a gondnok, s több lelkésztválasztó tag által aláírva az esperesi hivatalhoz beterjesztett, s ezáltal 335 892. sz. a. junius 13-án beigtatott kérvényét, melyek­ben Garcsik Nagy Sallai István volt császári helyettes, s ki nem jelölhetett lelkész megválasztatásáért esedeznek a közgyűlés az egyházmegyéhez s ennek espereséhez czimzett kérvénye­ket felolvastatván, miután ezekből ar­ról győződött meg, hogy a császári ref. egyház lelkésztválasztó közönsé-

Next

/
Thumbnails
Contents