A Tatai Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1887. május

uyire lehetett, mindazt felvenni jelentésembe, amit a napiéban feljegyezve találván, szükségesnek és elmaradhatatlannak tekintettem. Igen kérem azért a nt. és tek. egyházmegyei közgyűlést, legyen kegyes elnéző biró, ha netalán jelentésemben fogyatkozások tűnnének elő ! Ezeknek előrebocsátása után jelentem a nt. egyházmegyei közgyűlésnek, hogy az ehm. 29 anya-, 3 leány-, több társ- és fiók-egyházaiban ez idő szerint 23 rendes- és 9 segéd-lelkész (köztük hatan helyettes minőségben) foglalkozik a gyülekezet gondozásával; az egyházmegye területén telekezetünk által fenntartott iskolákban pedig 45 tanító — köztük egy lelkész és egy h. lelkész — tanítja a gyermekeket. Népessége az egyházmegyének 26.721 lélek. — Az 1886-ik évben született 1210 gyermek, meghalt 1159 egyén, házasult 255 pár, confirmáltatott 456 gyermek. — Áttért hozzánk 22, kitért 4 egyén. Iskolakötelesek száma 6—12 évig: 8147, ezek közül nem járt: 66; 12—15 évig: 1242, nem járt: 123. — Felsőbb tanintézetbe járt 61. A napló szerint az egyházmegye gyülekezeteiben a tagok, a tisztviselők és hivatalnokok között versengés, czivódás, egyenetlenkedés sehol sem jeleztetett, panasz sehol senki ellen nem emeltetett. — Mégis nem lehet elhallgatni, hogy az elmúlt évben itt is, ott is mutatkoztak jelek, történtek események, melyek a fennálló törvények iránti engedetlenségnek, — az egyházi hatóság képviselője elleni tiszteletlenségnek — világos, félre nem ismerhető tüneteiül tekinthetők. — A naplóban egyik egyháznál ez a bejegyzés olvasható: „az egyház-látogatás idején a gyülekezeti tagok között — a jelen levők osztatlan kijelentése szerint — békés egyetértés uralkodik és már csak a jegyzőkönyvben — bár egy későbbi előljárósági gyűlés által megsemmisítve és keresztül húzva — olvashatók ama jegyzőkönyvi pontok, melyekben az akkori elöljáróság az egyházmegye esperesének káplánt el és berendelő intézkedése ellen foglalt állást, s az egész gyülekezetet felháborítva, — sőt azt neki zuditva — jegyzökönyveikbe oly hangon irtak és levelezéseikben oly fel sem vevő modort tanúsítottak, milyenen és miképen egy hivatása körén belől maradni tudó elöljáróságnak szólni, eljárni, irni nem csak nem illik, de nem is szabad!" — Nt. és tek. egyház-