A Tatai Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1885. április
T 41 ajánlattevőnek eltávozása, háromnak pedig végelszegényedése folytán.27 frt 30 krra szállt alá. 58. Nagy Sándor gyermelyi lelkész úr — pénztárnok úr felhívására értesiti esperes urat, hogy az 1883. évről 89 frt 95 kr. küldetett ugyan Gyermelyről a közalap pénztárába, de mivel ezen Összegből — mint akkor pénztárnok úrhoz irt levelében megjegyezte — 20 kr. egy vidéki által egyszer mindenkorra fizettetett: a gyermelyi ehtól több nem követelhető, mint mennyi az ajánlati iven foglaltatik. Miután Gyermelynek aláírási ivén csak 89 frt 75 kr. van jegyezve — a közalap pénztárába ennél több követelhető nem levén, — az ezen télül még követelt 20 krnak, mint csak az 1883. évre szóló egyszermindenkorra tett fizetésnek további fizetésétől a gyermelyi egyház felmentetik, s pénztárnok úr ennek törlésére utasíttatik. Jegyzette: Dózsa József, e. aljegyző. 59. Nőt. püspök úr fölhívására a tanitók nyugdijképessége felett itélő bizottságba az eh. megye által Komárommegye részére Páli Lajos Esztergom megye részére Konkolyi Thege Béla, Győrmegye részére Pereszlényi János urak megválasztatnak, illetve javaslatba hozatnak. 60- Esperes úr bemutatja az esztergomi eh. gondnokának 1884. évröli beküldött jelentését. Tudomásul vétetik. 61- A mult 1884. évi ker. közgy. jk. 13 pontján jelenti esperes úr, hogy a dr. Hamary-féle alapítványi pénzt, átadta Czike Lajos ehm. pénztárnok úrnak. Tudomásul vétetik. 62. Ugyanazen évi közgy. jk. 26. c) alpontjában nags. Décsi Bálint ácsi lelkész volt ehkerületi számvevő 50 éves jubileumára üdvözlő küldöttség neveztetvén ki, miután nt. Décsi Bálint úr a tatai egyház megye iránt is kitűnően érdemesítette magát a hálás elismerés és kegyelet kinyilvánítására az esperes úr által felhívandó küldöttség megbizatik. 63. Ugyanazon gyül. jk. 26. d. alpontjáb. adott azon utasítás, hogy a lelkészek a Felségi kegyadomány megérkezése után 3 nap 6