A Somogyi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1943. március
- 79 121». A gazdasági tanács jelenti, hogy a tanárhiány enyhí* tése céljából a gimnáziumnál két tanárjelölt, a mezőgazdasági középiskolánál egy tanárjelölt részére egyenként évi 1200 P viszontszolgálat ösztöndíjat létesített, azonkívül hasonló célból a gimnáziumnál egy énektanár kiképzésére az énektanári fizetés terhére egy évre havi 300 P ösztöndíjat előirányzottJóváhagyó tudomásul szolgál. 127. A gazdasági tanács jelenti, hogy a kollégium fej* lesztése érdekében ú- n. Neveltetési alapot kíván létesíteni. A kollégium alkalmas propaganda útján megkeresné a tehe* tősebb szülőket és pártfogókat abból a célból, hogy gyermekeik vagy pártfogoltjaik taníttatásának biztosítása végett fizessenek be a Neveltetési alapba nyolc évi teljes díjat, beleértve az iskolai,' internátusi és konviktusi díjakat, a kollégium pedig ennek eile* neben kötelezettséget vállal a befizető által kijelölt tanulónak nyolc tanéven át való neveltetésére újabb díjfizetés nélkül- A Neveltetési alap egyfelől kedvező alkalmat nyújtana a tehető* sebb szülőknek és pártfogóknak pénzük értékálló elhelyezésére és biztosítaná a kijelölt gyermek taníttatását minden körűimé* nyek között, akkor is, ha a család időközben kedvezőtlenebb anyagi helyzetbe kerülne, másfelől elősegítené a kollégium fej* lesztését célzó beruházásokat. Az egyházmegyei közgyűlés a Neveltetési alap létesítését jóváhagyja, a gazdasági tanácsot a részletes tervezetnek jelen határozat szellemében való kidől* gozásával és a szükséges propaganda lefolytatásával megbízza, végül az egyházmegye lelkészeit, tanítóit, tanárait és kollégiumunk minden barátját az iigv táino* gatására felkéri128. A gazdasági tanács javaslatára az egyházmegyei közgyűlés felkéri az eg.vházkerü* leti közgyűlést, hogy a csurgói kollégium nagymérvű beruházásokat kívánó fejlesztésére tekintettel méltóz* tassék a belsősomogyi egyházmegyét öt éven át az évi 11.560 P egyházkerületi és főiskolai járulék befize* tése alól felmenteni és megengedni, hogy az így meg* takarított összeget az egyházmegye a csurgói kollégium fejlesztésére fordíthassa129. A gazdasági tanács javaslatára az iskolai és nőnevelő* intézeti díjakat az 1942/43- évre a következőkép állapítja meg: