A Somogyi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1939. augusztus
A „Gróf Bethlen Margit 1' Református Nőnevelő Intézet 1938—39. iskolai évről szóló igazgatói jelentése. Ha most egy Istentől készített csendes órában megpihenve megállok és visszanézek az elmúlt iskolai évre, meg kell látnom azt, amit egg évvel ezelőtt nem akartam (— nem szerettem —) meglátni, hogg Isten maga volt az, aki ebbe a munkába állított. Nehézségei ez évnek is voltak, de nem panaszkodásra, — hálaadásre van okunk. A tanügyi előmenetelek a várakozásnak megfelelőek voltak. Intézetünk 24 növendéke közül 4 jeles, 13 jó és 8 elégséges rendű volt. A korrepetálást Kurucz Julia maggar-laiin, Vass Edith mennyiségtan-fizika, Dr. Ceiner Gézáné francia-német szakos tanárok és Végh Szeréna nevelőnők végezték. A reggeli és esti áhítatokat magam tartottam. Az ugartörés és a magvetés megtörtént, hogy a gyümölcstermés milyen lesz, ez a lélek további ápolásától és gondozásától függ. Annyit már az első évi munka után is megállapíthatok, hogy intézetünknek sok széplelkü és igen reményteljes növendéke van. Vétek volna a reánk bizott drága lelkeket műveletlenül hagyni. A sátán is harcol a maga jogaiért, Jézus is az Övéiért — és az övéivel. Talán nem lesz felesleges, ha megemlítem, hogy egyik volt növendékünk ugy búcsúzott tőlem: „Igen hálás vagyok azért is, hogy ebben az intézetben reggeli és esti áhítaton vettem részt, hogy megismerhettem és megszerethettem Isten igéjét. Köszönöm az imádságait, nem tudom elmondani, milyen felemelő érzés volt minden nap úgy indulni az iskola falai közé: imádkoztam — és imádkoztak értem, — értünk \..." Junius 21.-én szeretetvendégség keretében búcsuztunk Nádasdy Margit egyetlen érettségizett növendékünktől. Jelen volt Dr. Matoltsy Sándorné méltóságos asszony és dr, ikafalvl Farkas Béla lelkipásztor,