A Somogyi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1939. augusztus
— XLVIIt— dokokra való tekintettel és helyébe Schmidt Béla istvándii lelkész körzetgazdává történő megválasztását javasolja az egyhm. közgyűlésnek. Lőczy Lajos csurgói igazgató-tanító lemondását nem fogadja e! a gyűlés, hanem ugy határoz, hogy a csurgói lelkipásztort, Tóth Kálmánt is felkéri a gyülekezeti látogatások végzésében való segítésre. A távozó Lieber István eddigi szolgálatait megköszöni a gyűlés és minden munkájára Isten áldását kéri. 6. A beszámolók kapcsán külön megbeszélés tárgyát képezi az a kérdés, hogy hogyan lehetne a körzetgazdai látogatásokat vonzóvá és az egész gyülekezet életére nézve áldásossá tenni. Több hozzászólás után a gyűlés a következő javaslatot fogadja el: A körzetgazdák a legnagyobb készséggel és örömmel ajánlják fel szolgálatukat a körzetükbe tartozó összes gyülekezeteknek. Az erről szóló, előre kinyomtatott, egységes szövegű levelezőlapot minden gyülekezet vezetőihez az őszi munka megindulása előtt kiküldik. Készségesen szolgálnak a gyülekezeti vallásos-estén a gyülekezet előtt, a vallásosest előtt, vagy után pedig külön foglalkoznak az ifjúsággal. Ahol megvalósítható, ott ifjúsági nap tartására is elmennek. A nyomtatvány elkészítésével az egyhm ifjúsági megbízottat bízza meg a gyűlés. 7. Kovács Bálint ifjúsági lelkész a csurgói téli táborral kapcsolatban beszámol eddigi tapasztalatairól és felveti azt a kérdést, hogy a télt tábor eredményessége szempontjából nagyon jó lenne, ha szilveszterre befejeződnék és a résztvevők ezt az estét otthon tölthetnék. Sok helyről éppen azért nem jönnek, mert erre az estére rendszerint fontos programmja van a gyülekezetnek is. A gyűlés kimondja, hogy a téli tábor ezután közvetlenül karácsony után való napon kezdődjék meg s legkésőbb december 31-én délre fejeződjék be. 8. Kovács Bálint jelenti, hogy augusztus 12—15-ig Losoncon lesz a KIE nemzeti konferenciája. Kívánatos volna, ha Somogyból — ahol nagyon élénk ifjúsági munka folyik — minél több ifjú mehetne el Losoncra. A gyűlés kimondja, hogy az egyházmegyei ifjúsági bizottság külön felhívást küld a gyülekezetekhez, amelyben kéri, hogy a gyülekezetek is támogassák a losonci konferenciára elmenni szándékozókat. Amennyiben a szegény