A Somogyi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1937. augusztus
táraiknak a presbitériumok ellenőrzése melletti felülvizsgálatára azon célból, hogy az ifjúsági egyesületek a gyűjtött adományokat rendeltetésük céljának megfelelően maguk használják fel, általában kötelességeiket a B. U. 1933 34. évi kötetében megjelent ifjúsági szabályzat rendelkezései szerint teljesítsék. Egyházmegyénkben az ifjúsági munkát végező lelkészek közül választott egyházmegyei ifjúsági megbízott az egyházmegye megbízásából irányítja és szolgálja az ifjúsági munkát. 90« Olvastatott Főtiszteletü Püspök úr leiratával kapcsolatban az egyetemes konvent 2261937. jkvi sz. határozata, melynek értelmében kívánatos lévén a vallástanítás módszereinek újjáalakítása s ennek irányában a vallásoktatásí szakfelügyeletnek minden egyházmegyében megszervezése, felhivatott egyházmegyénk, terjesszen az egyházkerület elé véleményt, mind a szakfelügyelet, mind a vallásoktatási pedagógiai szemináriumok miként leendő megszervezése kérdésében. Egyházmegyei közgyűlésünk a felhívás tárgyában, a missz. bizottság véleménye aiapján utal arra, hogy a vallástanítási szemináriumok miként való megrendezése kérdésében egyetemes konventünk már 1936. évi 270. sz. határozatában megjelölte egyházkerületünk részére az irányt s egyházkerületi közgyűlésünk a meghatározott keretű szemináriumok megtartására 1936. évi 173, sz. határozatában az egyházmegyék tanügyi bizottságait fel hivta. Missziói szempontból a szakfelügyelet több felelősség és nagyobb céltudatosság alapján leendő kiépítésénél szükségesnek véli: a) a theologíai nevelés irányuljon rendszeresen arra, hogy az ifjú papi nemzedék, mint leendő vallásoktatók vagy a vallástanítás felügyelői, kellő kiképzést nyerjenek a valláspedagógia korszerű módszertanának ismereteiben ; b) az egyházkerület szervezzen Pápán olyan tanfolyamot, amelyen résztvennének az egyházmegyék mindazon lelkipásztorai és tanítói, akik valláspedagógiai és módszertani oktatásban