A Somogyi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1937. augusztus

- IX tését, sőt egyenesen kötelességül, — a lelkipásztori munkák egyik legfontosabb ágául odaállítását s az e részben végzett munka számonkérését, — másfelől a presbiter-nevelés fontosságának hangsúlyozását, egyházi életünkre nézve létkérdésül való odaállítását s ezzel kapcsolatban a presbiterekkel szemben — kötelességmulasztás esetén — szigorított eljárás szükségességét. Hogy mennyire fontos egyik, mint másik munkaág megfelelő kiépítése, felesleges hangsúlyozni, — sok szomorú eset és példa jobban rávilágít minden szónál és beszédnél a mulasztásokra e téren, — viszont sok szép és gyönyörű mozzanat és esemény beszél ékesen arról, hogy minő eredményeket mutathat fel mindkét irányú munka. Itt most csak annyit, hogy az ifjúsággal való foglalkozást, munkát, amelyre nézve ez év folyamán minden gyülekezetnek jelentést kellett tennie : igyekezzünk mindenütt felkarolni, — ahol még hiányzik, ott bevezetni, fejleszteni, — tudván, hogy csak egy erős nemzeti és valláserkölcsi alapon felnövekvő ifjúság lehet záloga egy szebb és boldogabb jövendőnek, nemzeti és egyházi vonatkozásban, — a presbiterek kellő nevelése, irányítása, ellenőrzése tekintetében is tegyünk meg minden tőlünk telhetőt, mert egyházunk jelene, jövője legnagyobb részben ezen a kérdésen múlik, valamint a reverzálís kérdésen. Sajnos, itt bajok vannak, fent is, alant is, falvakban úgy, mint városokban, — egyszerű, igénytelen kis gyülekezetekben úgy, mint városi nagy egyházakban, s ki tudná hirtelenében megmondani, hol a nagyobb veszedelem. Mert nemcsak az egyszerű falusi presbitereknél találkozunk kötelességmulasztásokkal, hítelveinkkel, hagyományainkkal ellenkező cselekedetekkel, hanem — mint a legutóbbi kecskeméti szomorú eset is bizonyítja — magas, vezető állásban lévő, intelligens egyéneknél is, s amig az egyszerű falusi embert talán valamennyire még mentheti kevesebb tudása, ismerete, alacsonyabb intelligenciája, — addig az ő számukra nincs mentség, sőt teljes mértékben elitélendő eljárásuk, azért is, mert ahelyett, hogy jó példával járnának egyszerűbb presbitertársaik előtt — amire képzettségük, állásuk, magasabb fokú intelligenciájuk kötelezné őket — rossz példaadásukkal megmételyezőleg hatnak. Egyébként nem is a tudás, az ismeret, a képzettség és végzettség, hanem inkább a hitbeli nevelés, mélyebb vallásos érzés, felekezeti öntudat és az igazi, veleszületett intelligencia kérdése ez,