A Somogyi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1937. augusztus
_ v gas közéleti munkaterén — hisszük — édes hazánk és anyaszentegyházunk javára, előmenetelére, felvirágoztatására fogja gyümölcsöztetni eddig is oly sok haszonnal és bölcsességgel forgatott, Istentől nyert drága talentumait. A felejthetetlen emlékezetű dr. Baltazár Dezső elhunytával megüresedett tiszántúli püspöki székbe az egyházkerület bizalma Makláry Károly, debreceni lelkipásztor, egyházkerületi főjegyzőt, egyházi életünknek ezt a régi, nagy képzettségű, kiváló szónoki és kormányzói képességgel megáldott munkását hívta el. Szeretettel üdvözöljük őt s életére, működésére Istennek megáldó és megszentelő kegyelmét kérjük. A Baltazár Dezső halálával megüresedett konventi lelkészelnöki széket — a törvény értelmében—, mig az Országos Református Lelkészegyesület elnöki tisztét a legutóbbi közgyűlés egyhangú óhaja és megnyilatkozása alapján dr. Ravasz László püspök foglalta, illetve nyerte el. Tisztelettel, szeretettel köszöntjük őt is kettős tisztében s Isten áldását kérve életére, munkájára, arra kérjük őt, hogy egyfelől mint hivatalos tényező, mint református egyházi életünk egyik legfőbb exponense, vezesse, irányítsa egyházunkat Isten igéje, mint legfőbb zsinórmérték, — egyházi törvényeink s a múlt megszentelt tradíciói alapján bölcsességgel, hűséggel és igaz szeretettel, — másfelől pedig, mint a magyar református lelkészi kar bizalmának, ragaszkodásának letéteményese, az ORLE elnöki tisztében nagynevű elődje nyomdokain haladva, legyen mindenkor hű képviselője s bátor szószólója a magyar református anyaszentegyház jogos érdekeinek, kívánságainak az illetékes fórumok előtt s reá a református egyház mindenkor mint legfőbb törvényes őrére, a református lelkipásztori kar pedig mint vezérére, megértő atyjára, úgy tekinthessen fel. Dr. Ravasz László püspök úr a Magyar Tudományos Akadémia másodelnökévé is megválasztatván: e nagy kitüntetés fénye, sugara ráesik református egyházunkra is, arra a református egyházra, amely már a múltban is oly sok kiváló tudóst, költőt s irót adott a magyar nemzetnek és amely kiválasztottak babérkoszorúzta seregéhez méltán csatlakozik tudós püspökünk. * A közegyhází életünkben előfordult ezen leglényegesebb személyi változások után most a magunk szűkebb körére te-