A Somogyi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1936. április

— 43 — zunk érdekében végzett munkánkról s egyúttal megtanácskozzuk a jövő feladatait és végzendő munkánk irányelveit. Sem azt, amit idáig elvégeztünk, sem azt, amit ezután fogunk véghez vinni: nem a magunk erején végeztük s végezzük. A mi erőnk gyarló és véges s ha Te nem állottál volna mellettünk a múltban, megsegítő, mindenekre elégséges erőddel és kegyelmeddel, hiábavaló és hasztalan lett volna elménk és kezeink minden munkája, orcáink hulló verejtékcseppje, akár a testi, akár a lelki élet mezején! Testi kenyeret termő rónáink, mezeink, — épugy, mint a lelki, szellemi és erkölcsi élet megművelésre váró területei felszántatlanul, ugaron maradtak volna. Avagy ha fel is szántottuk, el is vetettük volna azokat: kegyelmed harmatozó esője, permetező harmata és áldást hintő, érlelő napsugara nélkül benne haltak volna az elhintett magvak a halott barázdák fekete ölében, avagy nem termett volna egyéb tövisnél és bogáncskórónál . .. Ha mi eredményt el tudtunk érni akár egyik, akár másik munkamezőn, — ha néha-néha szűk marokkal fizetett is a tarló, avagy ha olykor-olykor kitárt karokkal hordoztuk kévéink sorát, vig nevetés közben, sirva és könnyhullatás közt végzett magvetés után: mindez Tőled jött, Teáltalad áldatott meg munkánk! Most is annakokáért Hozzád folyamodunk fel erőért, kegyelemért és segedelemért, jó Istenünk ! Kérünk, hogy áldd meg mostani egybejövetelünket, tanácskozásainkat egyező értelemnek lelkével s evégből szent lelkednek erejével szenteld meg szivünk érzéseit, elménknek gondolatait, ajkaink mozdulásait és szánknak beszédeit, hogy ne hiábavaló, gyarló emberi bölcselkedésnek adjunk helyet ma, de minden ténykedésünkből, minden eljárásunkból az az egy cél és törekvés ragyogjon elő, amit nagy fiad, ama nagy reformátorunk vallott s hagyott hátra követendő eszményül és jeligéül: Egyedül Istené, egyedül Tiéd Atyánk minden dicsőség ! . .. És most, minekelőtte ebben a jelben, mely a győzelemnek a jele, megkezdenők a mi munkánkat: engedd meg óh Atyánk, hogy fájó, szomorú kötelességet teljesítve megemlékezzünk református anyaszentegyházunk ama nagy halottjáról, a Te felkentedről s hűséges szolgádról, aki a Te végéremehetetlen tanácsod, végzésed és akaratod szerint pár héttel ezelőtt hagyott itt bennünket mélységes gyászban, — a pótolhatatlan veszteség