A Somogyi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1936. április
Tartalomjegyzék
- XIX A tanítói kar kötelességtúdásáról s egyházias nevelő munkásságáról — amint jelentésem következő szakaszában részletezem — általában dicsérettel nyilatkozhatom. Azonban a nagyrabecsülés mellett, sőt épen attól indíttatva, kötelességszerüleg rá kell mutatnom a néhol jelentkező visszásságokra. Néhány helyen a tanítónőkre van panasz amiatt, hogy igen sokszor, az esetek gyakoriságából következtetve, kellő ok nélkül az egyház és iskola érdekével nem törődve szinte évrőlévre több hónapra betegszabadságot kérnek, többször kérés nélkül, önhatalmúlag igénybe vesznek. Kívánatos, hogy az iskolafenntartók megköveteljék az egyházkerületi szabályzathoz való szoros alkalmazkodást s az esetleges visszaélést jelentsék. Meg nem felelő magatartás miatt két esetben kellett fegyelmi eljáráshoz nyúlnom. Egyikre az egyháziatlanságnak az a megbotránkoztató esete adott okot, hogv egyik előkönyörgő tanítónk leánya házasságkötésénél kárunkra megegyezést adott. A kenyéradó anyaszentegyháznak ez a minősíthetetlenül durva megtagadása magától kívánkozott a fegyelmi bíróság elé. A másik esetben azért kellett fegyelmi eljárást kérnem egyik tanítónk ellen, mert az iszákosság rút szenvedélyének annyira rabjává lett, hogy viselkedése a panaszjegyzőkönyv szerint botrányos. Az esetet súlyosbítja, hogy az illető magatartása az iszákosság miatt másodízben lelt tűrhetetlenné. Ha szeretjük és pedig szeretnünk kell tanitóságunkat, akkor épen az irántuk való szeretet parancsolja az ilyen botrányok erélyes, példás megrendszabályozását. Szellemi ügyek. Az iskolák taneredménye dicséretes. Legtöbb körben haladás mutatkozott. 81 tanerő közül kitűnő iskolája volt 44-nek (54 százalék), jeles 20-nak (25 százalék), jó 12-nek (15 százalék) elégséges 4-nek (5 százalék) és nem minősíttetett járványszünet miatt 1 (1 százalék). A szigorúbb osztályozásra való felhívásnak alig 2 körben volt némi eredménye. A számszerű eredményt nem is vehetjük teljesen irányadónak, mert a mérték körönként nagyon különbözött. A taneredmény magas színvonalában a tanítói kar elismerésreméltó kötelességtudása és felkészültsége mellett kétségtelenül észrevehető része van az 1935, évi VI. t.-c, 14. §-a alapján