A Somogyi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1936. április
- 106 — másul veszi s helyébe számvizsgálóvá és igy számvevőszéki taggá Sárosi István gigei lelkipásztort megválasztja. 90. Olvastatott a keszthelyi lelkipásztornak vallássérelmi bejelentése, amit Varga Sándor badacsonytomaji róm. kath. lelkész azáltal követett el, hogy a keszthelyi anyaegyházhoz tartozó „Tapolca és vidéke" fíókegyháznak Lakner Béla nevü tagját a keszthelyi lelkipásztor megkérdezése és engedélye nélkül — még az összegyűlt róm. kath. hiveknek is nagy megütközése mellett — róm. kath. szertartás szerint temette el. Egyházmegyei közgyűlés megállapítva azt, hogy az ilyen eljárás a vallásfelekezetek között a békét nem munkálja, sőt még a nemzeti egységet is veszélyezteti, a Keszthelyről jelentett vallássérelmi esetet sajnálkozással tudomásul veszi és további eljárás végett az egyházkerületre felterjeszti. 91. Nagyatádi fiókegyház jóváhagyás végett beterjeszti az 1936. és következő évekre szóló adókulcsának megállapítását tartalmazó kérelmét. Minthogy az adókulcs megállapítása törvényszerűen ugyan, de a szükségletet figyelembe véve méltányosan is történt, egyházmegyei közgyűlés az adókulcs megállapítását jóváhagyja és megerősíti. 92. Inkei egyházközség beterjeszti presbitériumának és közgyűlésének határozatait s ezeknek alapján az 1936. évtől kezdve a százalékos adó 10 százalékról 15 százalékra való felemelésének engedélyezését kéri. Egyházmegyei közgyűlés az indokolt és szabályszerűen beterjesztett kérelmet teljesiti és a százalékos adó kulcsának 15 százalékban való megállapítását engedélyezi és megerősíti. 93. Olvastatott Vida Dániel somogyudvarhelyi lelkipásztor felebbezése a somogyudvarhelyi egyház presbitériumának ama határozata ellen, melyben az eddigi szokástól eltérően a reggeli könyörgések kezdetét téli hónapokban háromnegyed 8, nyári hónapokban pedig fél 8 órára teszi. Mivel a presbitérium semmivel sem