A Somogyi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1935. augusztus

- 2? — I 25. §. A takarékbetétkönyvek és a postatakarékpénztár folyószámlakivonata pénz gyanánt szerepelnek. Ha ezek kész­pénzre váltatnak át, ez a körülmény sem a bevételben, sem a kiadásban változást nem idéz elő s a pénztári állagra semmi befolyással nincs, de annak naplózása mégis külön könyvben vezetendő. A takarékbetétek utáni kamatok, mint valódi be­vételek, azoknak a betétkönyvre történt bevezetése után a pénztárkönyvben naplózandók. Ügyszintén a postatakarékpénz­tár folyószámláján jóváirt kamatok is külön bevételben, a fel­számított jutalékok pedig külön kiadásban pénztárilag napló­zandók. 26. §. Az értékpapírokat kizárólag a pénztárban kell őrizni és ezekről külön számadást vezetni. 27. §. A könyvelés feladata az, hogy a vagyoni állapotról, az abban felmerülő mozzanatokról egyes tételeiben és összegé­ben hű képet nyújtson, amiből következik, hogy az a pénztár ellenőrzője is. A könyvelés az ellenőr kötelessége, a számadá­sok elkészítése pedig a pénztáros és ellenőr együttes feladata, A jelenleg használatban lévő könyvelési mód egyelőre változat­lanul marad, a pénztáros és ellenőr köteles az erre vonatkozó ügyrendet elkészíteni és a gazdasági tanácsnak bemutatni. 28. §. A pénztárosnak és ellenőrnek kötelessége arra ügyelni, hogy a költségelőirányzatban meghatározott kiadásokat az utalványozott, illetőleg kifizetett összegek ne haladják túl. Ha valamely rovat engedélyezett hitele kimerül, e rovatra a más rovatok terhére való utalványozás, illetőleg hitelátruházás csak a gazdasági tanács engedélyével történhetik. Egyik cim hitelfeleslegének másik cim javára felhasználása csak a gazda­sági tanács kifejezett hozzájárulása alapján történhetik meg és az egyházmegyei elnökségnek bejelentendő. 29. §. A könyvek kifogástalan vezetésének, a pénzkészlet hiánytalanságának ellenőrzésére szolgál a zárlat. 30. §. A zárlat kétféle, u. m, rendes és rendkívüli. A meghatározott időben megejtendő zárlatot a pénztáros és ellenőr naponként teljesítik. Rendkívüli zárlatot az ellenőr­zés alkalmával váratlanul kell teljesíteni. Az eredmény a pénz­tári kézikönyvbe bevezetendő. 31. §. A pénztáros és ellenőr az utasitásszerü elszámolá­sokért, pénztárkészletért pénztári és számadói felelősséggel tar-

Next

/
Thumbnails
Contents