A Somogyi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1935. augusztus

- IV ­kellett belőle. S a figyelmesen vizsgáló szem, a komoly, búvárló elme s lélek kiolvashatta ebből a könyvből, hogy dr. Rntal Géza a választottak közül való volt, Isten ama kiválasztott fér­fiainak egyike, akiket az emberi sorsot végtelen bölcsességgel s nagy-nagy szeretettel intéző örök Fővalóság nagy, nehéz, küzdelmes időkben küld el azokhoz, akiknek javát akarja, aki­ken segíteni akar, hogy ezeknek a kiválasztott, gondviselésszerű férfiaknak példakép ható életével, fényes lángoszlopként súgárzó, a sötét éjszakát beragyogó tudományával s bölcsességével s nem utolsó sorban a csillagok erejével szikrázó hitével s mély val­lásosságával mutassa az utat, az ösvényt, amelyen járni kell, ha boldogulni akarunk isteni és emberi törvények s rendelések szerint e földi életben. Tiz éves püspöksége a szeretettel párosult komolyság és szigor jegyében lefofyt munkásság volt. Kötelességét mindhalálig, utolsó leheletéig híven, pontosan betöltötte, aminthogy ezt min­denkitől el is várta s megkívánta. A kötelesség, a felelősség érzetének s tudatának kimélyítése volt egyik vezető elve ... Még akkor is, amikor már a gyarló test úgyszólván felmondotta a szolgálatot, amikor már csak a hihetetlenül nagy s erős lélek tartotta fenn a romlandó porhüvelyt: még akkor is, az utolsó napon is anyaszentegyháza ügyei foglalták el lelkét s hidegnek tetsző, de mélyen érző s szerető szive a nagy követ érkezése előtt pár órával is még tudott jót tenni a szegényekkel, a kicsi­nyekkel, az ügyefogyottakkal. Egyházkerületünk, egyetemes egyházunk sohasem felejtheti el és mindvégig hálás kell, hogy legyen emléke iránt azokért a nagy szolgálatokért, amelyeket itthon s a külföldön végzett egy­házunk szellemi s anyagi megerősítése terén. A történelemtudomány feladata lesz megjelölni dr. Antal Géza helyét a művelődés történetében, úgy nemzeti, mint egyházi vonatkozásban. Mi alázattal meghajtjuk fejünket az Ur hatalmas keze alatt s azt mondjuk Jób pátriárkával: Az Ur adta, az Ur vette is el. Legyen áldott szent neve érette! Mély tisztelettel indítványozom : örökítsük meg boldogult Püspök Urunk áldott emlékét közgyűlésünk jegyzőkönyvében s hátramaradott feleinek fejezzük ki mélyen átérzett részvétünket.

Next

/
Thumbnails
Contents