A Somogyi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1934. augusztus

— 17 ­kező gyülekezeteket, Isten áldását kérve ugy a lelkes vezetőkre, mint az áldozatos szívű hívekre, hogy továbbra is áldásosán szolgálhassák Isten országának külső-belső építését. 17. Esperes ur előterjesztésére a közgyűlés felkéri felettes hatóságait a belügy- és pénzügyminisztéri­umoknál való nyomatékos közbenjárásra az egy­házi adók és járandóságok erélyes behajtása cél­jából, mert különben gyülekezeteinket és velük együtt iskoláinkat a nemzeti élet és művelődés pótolhatatlan kárára az anyagi erők hiánya végrom­lásba sodorja. 18. Az esperesi jelentés kapcsán az egyházmegyei közgyűlés elismeréssel emlékezve meg a belsőso­mogyi lelkészek önképző társaságának értékes munkásságáról, a nagy hiányt pótló s áldásos hiva­tást betöltő társaságot a lelkipásztorok méltán ki­érdemelt érdeklődésébe és pártfogásába ajánlja. 19. Esperes ur jelenti, hogy az egyházmegyei el­nökség a közgyűlés utólagos jóváhagyása mellett a sür­gősség által indokolt következő ügyeket hagyta helyben : a szigetvári egyháznak saját betétjéből 1100 pengő ideiglenes kölcsön felvétele iránt kérelmét; a hetesi lelkészlak épitésének engedélyezését s az épitésre 6000 pengő kölcsön felvételét; továbbá a kiskorpádi, csertői, magyarujfalui és kistamásii iskoláknak államsegélyük el­vesztése következtében mint nyilvános jellegű iskoláknak megszüntetése, ideiglenes tanítókkal, illetve elemi nép­iskolai előkészítő tanfolyam gyanánt tovább működésére vonatkozó határozatait, Az elnöki jóváhagyásokat, melyekhez az egy­házkerületi elnökség is megadta a hozzájárulást, az egyházmegyei közgyűlés a maga részéről is meg­erősítve határozati erőre emeli. 20. Az espöresi jelentéssel kapcsolatban esperes ur­nák tisztségéről Való lemondását a közgyűlés nem fogadja el, hanem változatlan s egyhangú bizalma-

Next

/
Thumbnails
Contents