A Somogyi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1934. augusztus
-LXXXIXtöbb jelölt nevét említik, névszerinti titkos szavazás rendelendő el. Ha általános többséget több jelölt közül senki sem kapott, a két legtöbb szavazatot nyert egyén között tartandó szűkebbkörü választás. 6. §. Mindegyik egyházmegyei tisztviselő az egyházmegyei közgyűlés előtt tett esküvel foglalja el tisztségét. Akit olyan tisztségre választanak meg, amelyet addig is betöltött, újabb esküt nem tesz. Az egyházmegyei tisztviselő tisztsége megszűnik az általános tisztújítás idején, továbbá halál, az egyházmegye által elfogadott lemondás, jogerős bírói Ítélettel történt elmozdítás folytán, valamint a lelkészi tisztség betöltőjére nézve akkor is, ha az egyházmegye területén megszűnik egyházmegyei lelkészi tisztség viselésére jogosító hivatalt betölteni. Az az egyházmegyei tisztviselő, aki az egyházmegyei közgyűlésről vagy az egyházmegyei bíróság üléséről három izben igazolás nélkül elmarad, tisztségéről lemondottnak tekintetik s helyének betöltése iránt az egyházmegyei közgyűlés intézkedik. (E. T. I. t.-c. 90. §.) 7. §. Az esperesi, egyházmegyei gondnoki, tanácsbírói, ügyészi, pénztárosi, számvevői és levéltárosi tisztségek feladatait az E. T. I. t.-c. 91-100., 103-106. §-ai tartalmazzák. 8. §. Az egyházmegye a jegyzői teendők ellátására egy lelkészt és egy világi főjegyzőt s azonkívül egy lelkészi és egy világi aljegyzőt választ. 9. §. Az egyházmegyei jegyzők feladatai: a) a tárgyalt iratok felolvasása, előadása és javaslattal ellátása, a szólni kívánók feljegyzése, szavazatok összeszámítása, jelenlevők számbavétele; b) a közgyűlési határozatok és a bírósági végzések és ítéletek feljegyzése és szerkesztése az elnökség kimondása szerint; az eredeti jegyzőkönyv névaláírással megerősítése; c) az ügyiratok megőrzése s az egyházmegyei levéltárba beszolgáltatása a lelkészi főjegyző és esperes közvetítésével ; d) a hozott és hitelesített határozatok, végzések és ítéletek és azok kivonatainak kiadása. (E. T. I. t.-c. 102. §.) A bírósági üléseken való jegyzőkönyvezésre az esperes hívja fel a jegyzői kar valamelyik tagját. Az egyházmegyei közgyűlésen és az egyházmegyei tanácsban tárgyalásra kerülő ügyiratokat pedig az esperes a lelkészi főjegyzőnek küldi meg, ki az iratokat a jegyzői kar tagjai között előadás és javaslattal ellátás céljából haladéktalanul szétosztja. A közgyűlési és egyházmegyei tanácsi határozatok kivonatait a