A Somogyi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1934. augusztus
- xviii adóhátralékok behajtása körül a világi hatóságok nem mutatják azt a jóindulatot, megértést, ami kellene, — illetve, mivel itt tulajdonképen nem is annyira jóindulatról van szó, mint inkább szentesített egyházi törvényeink által biztosított jogsegélyről: ennek kellő végrehajtása szenved hajótörést fentiek miatt. Az esperesi hivatal legtöbb ideje az ilyen sürgetésekkel telik el, — és igen sokszor hiában. Egyházunk legfőbb hatóságának, esetleg az elnöki tanácsnak erélyes közbelépése, a pénzügyi és belügyi kormányzat figyelmének mindezekre való felhívása feltétlenül szükséges és kívánatos lenne. így gyülekezeteink hova-tovább nem tudnak eleget tenni tetemesen felszaporodott kintlévőségeik miatt nemcsak anyagi, dologi kötelezettségeiknek, de nem tudják idejében fizetni hivatalnokaikat, lelkészeiket, tanítóikat sem, ami miatt országszerte általános a panasz, a zúgolódás. A tanítói fizetés-hátralékok terén mutatkozó bajokat, panaszokat igyekezett a kultuszkormány orvosolni némi részben, úgy a tanítók internátusának alapjából juttatott kamatmentes kölcsön formájában, részint direkt segélyezéssel, de ezzel — az egyébként jóindulata és köszönettel vett — intézkedéssel a kérdés teljesen és megnyugvásra elintézettnek még nem tekinthető, Ujabban egy más megoldás, egy ujabb terv merült fel, de ennek módozatai még eléggé nem ismeretesek. Mindenesetre kívánatos volna, ha mindezek az anyagi nehézségek, legalább nagyobb részben, elíminálhatók volnának, mert félő, hogy — paupertas est maxima meretríx — a szegénységgel, nyomorúsággal együtt járó kísértés a hit és erkölcsi élet alapjait is kikezdi és megrendíti. Egyébként hadd álljon itt egyházmegyénk lelki, szellemi, hit és erkölcsi, valamint anyagi képe a szokásos évi statisztika tükrében: Anyaegyház: 64, missziói-egyház: 2, leányegyház : 18, rendes lelkész: 66, segédlelkész : 5, rendes tanító : 65, ideiglenes tanító: 9, rendes tanítónő: 6, ideiglenes tanítónő: 1, lélekszám (alapulvéve az 1930-as népszámlálás adatait s leszámítva a születés-halálozás, be- és kiköltözés, valamint át- és kitérés folytán előállott különbözetet): 42.274, született: 507, megkereszteltetett: 501, tiszta házasság: 160, vegyes házasság: 109, ref, lelkész által