A Somogyi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1933. augusztus

- 11 — nak, bár birtokában van a világ aranykészletének csaknem kétharmada, s mintha sárrá vált volna kezében a színarany, így szolgáltatott igazságot az Ur, mondott Ítéletet és gyakorolt kegyelmet, mert dicsekedtek az ő gazdagságukkal, megtorlásként szegénységgel sújtattak. Mikor a trianoni béke megköttetett, illetve annak parancsai reánk erőszakoltattak, a művelt Nyugat nagy államférfiai fehér békegalamb helyett fekete gyászfátyolt küldöttek nekünk, akkor kezdődött meg ez a borzalmas gazdasági háború. S ebből meggyőződhettünk, hogy ott, Trianonban a béke diktátorai dicsekedtek az ő bölcsességükkel, dicsekedtek azzal, ami éppen nem böl'csesség, mert hiszen nem tudtak arról, hogy van a földtekén egy ország, amely ezerév óta nagy és hatalmas volt, amely évszázadok óta életének és vérének feláldozásával mentette meg őket tatártól, töröktől s erre az országra reá erőltették továbbra is azt a helyzetet, mely Ravasz László püspök által kifejezve azt jelenti, hogy a mi nemzetünk a szenvedésre van elhivatva, ennek a nemzetnek szenvedni, de remélni, tűrni és hinni kell, s nem ismerve a bölcsek ezt az országot, eltörölték és életképtelen kis atomokra bontották fel azt a földrajzi és gazdasági egységet, amely itt a Duna medencéjében évszázadokon át kitűnően funkcionált, s amely éléstára volt csaknem egész Középeurópának, de ez nem volt elég, hanem a Monarchia szétdarabolásán kívül az utód államok csaknem minden lakójába beleoltották a vak gyűlöletet a meghagyott, de megcsonkított magyar törzs iránt. Ez a vak gyűlölet az, amely a magyar gabona árát leviszi oda, ahol már felvetődik a kérdés, érdemes-e megmunkálni ezt az áldott magyar anyaföldet? Ebben a nyomorban szívleljük meg Jeremiás próféta könyvének fent idézett mondatait, mert látjuk, hogy az ilyen emberi dicsekedésnek a következménye és megtorlása az Ur ítéletének a gyakorlása. S ha további erőt akarunk meríteni a bizakodáshoz és a további küzdelemhez, olvassuk el Jeremiás siralmai III. részének 22., 25. és 26. verseit: „Az Ur kegyelmessége az, hogy még nincsen végünk, mivel nem fogyatkozik el az ő irgalmassága. Jó az Ur azoknak, akik várják őt, a léleknek, amely keresi őt. Jó várni és megadással lenni az Ur szabadításáig!" Várjunk, legyünk tehát megadással mi is az Ur szabadításáig. Közeledik már a hajnal pirkadása, s ezt tapasztalhatjuk,