A Somogyi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1932. július

- IX csapások és fájdalmak súlya alatt, hajtotta le a halál álmára megfáradt fejét ez a mindnyájunk által szeretett és becsült agg lelkésztársunk, alig egy évet töltve a nyugalom ölén, amely azonban nem nyugalom, hanem szenvedés és bánat, gyötrő aggódás esztendeje volt ránézve. Kívánjuk, hogy legyen síri álma csendes, zavartalan, fáradt teste találjon enyhet sírja ölén, lelke pedig nyerjen örök üdvösséget abban a szebb hazában, hol nincs fájdalom, nincs szenvedés, mert az Urnák keze minden könnyhullatást eltöröl a szenvedők arcáról. A tanítói kar is érzékeny veszteséget szenvedett mult közgyűlés óta, két kiváló derék tagjának elhunytával. Nem az aktiv tanítói munka mezejéről hívta el az Ur az O veteményes kertjének e gondos, hű kertészeit, de már a nyugalom öléről szólította el őket a temető csendes, háborítatlan nyugalmára. Pirka János, Zselickisfalud hosszú időn át volt derék tanítója az egyik, aki messze túl a zsoltáros király által megénekelt ember-élet véghatárán, a nyolc évtizedet is meghaladva, a pátriárkák korában húnyt el csöndesen, kedves rokonai ölelő karjai közt. — Puritán gondolkozású és életű férfiú volt, — csendben, szerényen, feltűnést kerülve, de annál maradandóbb nyomokat hagyva maga után dolgozgatott, fáradozott a kicsinyek nevelése terén s hiszem, tudom, hogy népe, gyülekezete emlékében soká fog élni jóságos, szelid alakja s az általa elhintett magvak amint eddig is megtermették gyümölcseiket, ezután is még soká fogják áldásos hatásukat éreztetni Zselickisfalud egyházi életében. — Jó Pirka János! egykori tisztelt, becsült munkatársam az Ur szőlőjében, pihenj csendesen, zavartalanul, sirod ölén, az Ur koronázza meg hűségedet ama hervadatlan koronával! Deáky István, erdőcsokonyai nyug. tanító a másik halottja tanítói karunknak, aki 6 évi nyugalom után, hová a testében lappangó gyilkos kór kényszerítette vonulni, alig 52 éves korában, élte nyarán húnyt el az év első napjaiban, követve félévvel azelőtt elhunyt kedves nejét a temetőkert szomorúfűz lombjaitól árnyékolt hantjai alá, oda, ahol már nem fáj semmi, ahol oly édes megpihenni s itt hagyva kedves, rajongásig szeretett leányát szomorú árvaságra, bús magányosságra.. . Rendkívül buzgó, lelkiismeretes, végtelenül pontos, rendszerető, tanítványait édes atyaként szerető, — figyelmét, gondoskodását az iskola falain túl, községe gazdasági ügyeire is kiterjesztő,