A Somogyi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1932. július

- 88 györgyi lelkésznek a barcsi hívek gondozása körül eddig kifejtett, levele szerint részéről sok anyagi áldozatot jelentő fáradozásáért, a lemondást tudo­másul veszi, az ügyre vonatkozó összes iratokat azzal a megbízatással adja át esperes urnák, hogy a barcsi fiókegyház megszervezése iránt szükséges további lépések, a legközelebbi darányi egyházhoz való csatlakozás, a hivek lelki gondozása, a tanulók hitoktatása céljából legjobb belátása szerint mielőbb eljárni s az eredményt a legközelebbi közgyűléshez jelenteni szíveskedjék. 96. A tótszentgyörgyi lelkészi hivatal vallássérelmi esetet lát fennforogni abban a körülményben, hogy Kustos Ferenc ref. férfi és Bojtor Mária rk. nő házas­ságából született József nevü elemi iskola köteles fiút, ki az állami törvények értelmében az anyakönyvi lapon is feljegyzett, ref. vallás javára kötött reverzálissal is református lenne, a németladi plébános, mint iskola­széki elnök rk.-nak jegyzett be az Ertesitő-könyvecskébe, mert a szülők a ref, vallás javára kötött reverzális dacára előtte esküdtek meg a németladi rk. templomban, ter­mészetesen úgy, hogy a rk. kánon értelmében az eske­tést megelőzőleg, de az állami anyakönyvi házasság­kötésre nézve utólag, ismét reverzálist irtak alá, most már a rk. egyház javára a plébánián. Közgyűlés sajnálattal állapítja meg azt a fájdal­mas tényt, hogy Magyarországon, magyar állam­polgárokra az ország szentesitett törvényeinél na­gyobb ereje van a nemzetközi kánonnak. Az orvos­lásra kilátástalan esetet további elbírálásra felter­jeszti a kerületre. 97. Magyaratádon Göndör Györgyöt választották meg szabályszerűen gondnoknak 1932. január 2. Göndör a választásnak ellene mondott azzal, hogy inkább le­fizeti a bírságot. A presbitérium nem fogadta el az ellentmondást, igy a bírság befizetése aktuális lett, mire Göndör a bírság mérséklését kérte. Presbitérium bele is ment 50 százalékos mérséklésbe, ami ellen fellebbe­zéssel éltek az egyházmegyére több aláírással az egyház-

Next

/
Thumbnails
Contents