A Somogyi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1932. július
- 44 — Gyöngyösmellék. A községi elemi iskolának 12 fiu és 2 leánytanulóját heti 1 órán Gócz Elek ref. vallású községi elemi iskolai tanító részesítette hitoktatásban. Május 23-án tartott vizsgájukon Madarász Endre körlelkész és Tönkő László körtanító hittanból jeles, énekből azonban a bizonytalan daliámtudás miatt csak jó eredményt tapasztaltak. Kaposuár. Az állami elemi iskolák 108 fiu-, 92 leánytanulójának oktatását heti 16 órán előbb Tóth Kálmán, majd Varga Gyula hitoktató lelkész, a siketnéma intézet 2 fiu, 2 leánynövendékének oktatását heti 2 órán és az ismétlő iskola 3 fiu és 10 leánytanulójának oktatását heti 1 órán Németh Lajos, majd utóbb Bogár Ferenc segédlelkész végezte. A vizsgák junius 2—8. napjain voltak Csertán Márton lelkész és a presbitereki szülők stb. jelenlétében jó sikerrel. Keszthely. A községi elemi iskolában 12 fiút, 6 leányt heti 2 és az iparos-, illetve ismétlő iskolában 2 fiút heti 1 órán Németh Károly lelkész tanított, a Thury Károly nyugalmazott lelkész és Boér Gábor nyugalmazott főszolgabíró elnöklésével megtartott vizsgáról szóló jelentés szerint igen jó sikerrel s legnagyobb elismerésre méltóan. Keszthely fiókegyházában, Tapolcán a róm. kath. elemi iskolában 7 fiút és 10 leányt heti 1 és az iparos és ismétlő iskolában 5 fiút és leányt heti 1 órán Németh Károly lelkész tanított. Marton Kálmán és Fodor Henrik a junius 5-iki vizsgáról szép sikerű eredményt jelentenek. Keszthely másik fiókegyházában, Sümegen az elemi iskolának 4 fiu és 3 leánytanulóját szintén Németh Károly keszthelyi lelkész tanította hittanra heti 1 órán, a Fáncsik Lajos és Tóth László vizsgabiztosok által kiállított jelentés szerint a legnagyobb elismerést érdemelően. Kőkuttapazd. Az állami elemi iskola 14 fiu és 12 leánytanulóját heti 1 órán Bosznay Endre lelkész oktatta. A junius 6-ikí, Sáfrán József hencsei tanító vezetése alatt megtartott vizsgán a gyermekek szépen feleltek. Marcali. Az elemi iskolában 3 fiút és 5 leányt Kálmán Oszkár böhönyeí lelkész tanított kéthetenként hittanra. Junius 13-án vizsgáztak elég jó sikerrel. Metenye. A községi elemi iskola 8 fiu, 13 leánytanulóját heti 2 órán Juhász József ref. vallású községi tanító részesítette