A Somogyi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1932. július

iránt való érdeklődését és jóindulatát haláláig megőrizte, A magam részéről is teljes szívvel járulok hozzá, hogy feledhetetlen emléke kegyelettel örökittessék meg jegyzőkönyvünkben. Ugyancsak szomorú vonatkozású esemény volt egyetemes egyházunk részére, hogy Nagyméltóságú Dókus Ernő, az örök ifjú aggastyán, aki lélekben, szellemben és akaraterőben sohasem öregedett meg és disze, büszkesége volt egyetemes egyházunknak, ez év elején pátriárkái bölcsességgel vonta le következményeit a magas életkornak, mellyel Isten őt megajándékozta, visszavonulván hivatalától. S bár a mi szempontunkból nem egészen volt helyes és különösen nem volt kívánatos ez a különben tiszteletreméltó elhatározás, mert hiszen a Mindenható nagy ajándéka nem személyes ajándék volt az ő részére, hanem ajándék az egyetemes egyház részére, hogy a mai szomorú időkben az ő nagy bölcsességével, nagy akaraterejével és gazdag tapasztalataival álljon egyházunk első őrhelyén, mégis tisztelettel kell meghajolnunk az ő megváltozhatatlan elhatározása előtt. Emlékezzünk meg az ő hervadhatatlan érdemeiről, melyeket Kormányzó Ur Őfőméltósága is a legmagasabb kitüntetéssel ismert el és kivánjuk néki jegyzőkönyvi kivonatban azt, hogy a Mindenható hosszú, derűs és boldog öreg kort ajándékozzon neki' Ezzel kapcsolatban most egy olyan ponthoz jövök, amely feljogosít arra, hogy úgy hiszem mindannyiunk helyeslésével találkozva indítványozzak valamit. Az egyetemes konvent és az országos zsinat elnöke egyházi alkotmányunk szerint mindig a rangidős főgondnok. Isten választása szerint a mi egyházkerületünket éri most az a megtiszteltetés, hogy a mi főgondnokunk, Balogh Jenő őnagyméltósága foglalja el a konvent elnöki székét. Mindannyian bizalommal tekinthetünk az ő működése elé, mert ismerjük puritán református egyéniségét és ismerjük az elszántságot és erőt, mellyel szándékát és akaratát, mikor az előnyös az ügyre, megalkuvás nélkül keresztülviszi. Kivánjuk néki Isten megerősítő kegyelmét és azt, hogy sokáig tölthesse be nagy felelősséggel járó hivatását. Az egyház belső ügyeit illetőleg sajnos csak szomorú dolgokat mondhatnék, ha azokra az impressziókra alapítanám mondanivalóimat, amelyeket a jelen szomorú helyzet meglátása kelt bennem. Csak a javadalmasokra, lelkészekre, tanítókra vagy az eddig még tehetős hívekre kell tekintenünk s akkor kétségbe