A Somogyi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1929. augusztus
- 44 — 103. Olvastatott az egyházmegyei tanügyi bizottság gyűlésének jegyzőkönyve a következőkben: Jegyzőkönyv. Felvétetett Csurgón, Í929. évi augusztus hó 5"én a b.-somogyi református egyházmegye tanügyi bizottságának gyűlésén. Jelen voltak: Szabó Bálint elnök, Madarász Endre, Szikszay László, Kovács József, Papp József, B. Major János, Fekecs István, Schmiedt Béla körfelügyelő lelkészek, Tönkő László, Gál István, Pataky Géza, Kulcsár Gyula, vitéz Szalóky Lajos, Varga Pál és Ulakcsai Antal körfelügyelő tanítók, mint rendes tagok; Ütő Mihály, Kulcsár Ferenc, Kiss József, Csicskár József, Hörömpöly Árpád, Pálfy László, Benedek Sándor, Fodor Gyula, Mózes Ernő, Soltra János, Tóth József, Horváth József, Sára Ferenc, Patkó József, Mihályi Károly, Vida János, Tóth György, Rudolf László, Bíró János, Csire Nagy István, Foglos János, Arany Sándor, Gyulai Lajos, Erdős Endre, Zákányi József, Gárdonyi József, vitéz Tatár Bálint, Szabó Kálmán és Szabó Béla, mint vendégek. 1. A XXV. zs. eléneklése és az elnök imája után, szives szeretettel üdvözli a bizottság és a gyűlés elnöke ugy a rendes tagokat, mint a vendégeket, a gyűlést megnyitottnak nyilvánítja s a jegyzőkönyv vezetésére felkéri Ulakcsai Antal körf. tanítót, 2. Elnök beterjeszti az évi jelentését, amely előzőleg a körfelügyelők részére megküldetett s azt ismerve, a tanügyi bizottsági gyűlés egyhangúlag elfogadja és ugy c jelentés, mint a jelentéssel kapcsolatban előterjesztett határozati javaslatok elfogadását a Ntsz. egyházmegyei közgyűlésnek mély tisztelettel ajánlja. 3. Vitéz Szalóky Lajos ig.-tanító ismertette a f. év julius 1—6-án Budapesten tartott továbbképző tanfolyamon szerzett tapasztalatait. A tanügyi bizottság hálás köszönettel adózott az ismertetésért és azon óhajának adott kifejezést, hogy ezen ismertetés tanügyi lapokban is közre adassék. 4. A fanügyi bizottság indítványozza, hogy a tanítók családi pótléka teljesen különitfessék el a tanítói javadalomtól, hogy az egyes tanítók a családi pótlékokat teljes egészében megkapják.