A Somogyi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1928. február, 1928. július
— 49 — 3. Elnök felolvassa a kaposszentbenedeki igazgatótanífó búcsúlevelét nyugdíjaztatása alkalmából, melyet a tanügyi bizottság tudomásul vesz. 4. B. Major János indítványozza, hogy azon gyülekezetek, melyek iskoláik után államsegélyben nem részesülnek, a megüre— sedésben levő tanítói állásokat csak akkor tölthessék be állandó tanítóval, ha vállalkoznak az államsegély kiutalásáig annak pótlására. Tanügyi bizottság a javaslatot elfogadja. 5. A IV. kör körlelkésze és körtanítója lemondásukat jelentették be, tekintettel az öt éven túli szolgálatra. Tanügyi bizottság lemondásukat nem fogadja el. 6. Az V. iskolai kör jelenti, hogy a kir. tanfelügyelő egyes iskoláknál kifogásolta, hogy a használatban levő tankönyvek nincsenek ellátva a miniszter engedélyezési rendeletével s ennek esetleges következményeképpen az államsegély megvonását helyezi kilátásba. A tanügyi bizottság ugy a múltban, mint a jelenben is az iskolai felsőbb hatóság által elfogadott és jóváhagyott tankönyvek használata ellen emelt kifogást a maga részéről is kifogásolja s ily értelemben kéri a nagytiszteletü egyházmegyei közgyűlés további eljárását. 7. B. Major János körlelkész indítványozza, hogy az énektanítás és a vallásoktatás az uj tanterv értelmében tanittassék a következő tanévben. A gyűlés az énektanítás bevezetését az uj tanterv alapján a következő tanévben az I. osztályban kívánja bevezetni. A vallásoktatásra vonatkozólag a bevezetés előtt felhívja az egyes iskolaköröket javaslatuk megtételére. 8. Vitéz Szalóky Lajos körtanító felolvassa az iskolai körökből a tanügyi bizottság elnökéhez beterjesztett tankönyvbirálatok összefoglalását. A tanügyi bizottság a tankönyvbirálatokat egész terjedelmében elfogadja és magáévá teszi, s minden további megjegyzés nélkül nagytiszteletü egyházmegyei közgyűlés utján a konvent tankönyvbiráló bizottsághoz teszi át. Az előadónak lelkiismeretes fáradozásáért elismerését nyilvánítja. 9. Schmidt Béla körlelkész a továbbképző iskolák mikénti