A Somogyi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1928. február, 1928. július
— 46 — tanács ülésein jelentést tesz s intézkedéseit jóváhagyás végett beterjeszti, vagy intézkedésre felhatalmazást kér. A közgyűlés a javaslatot elfogadja. 82. Igazgatótanács javasolja, hogy a Nőnevelő Intézet igazgatónői tisztével Zanathy Zsigmondné, nevelői tisztével Nagy Ilona és Kovács Margit, gondnoknői tisztével Nagy Imréné bizassék meg. A közgyűlés a javaslatot elfogadja. Tanügyi jelentés. 83. A tanügyi bizottság elnökének elemi iskoláink állapotáról szóló kinyomatott s előre szétosztott jelentését a közgyűlés felolvasottnak tekintvén általában tudomásul veszi, a jelentésben érintett és az iskolai körökből beérkezett további intézkedést igénylő ügyekre vonatkozólag pedig a következőkben határoz. 84. Kuti Ferencnek, a magyarladi egyház kántortanítói állására történt szabályszerű megválasztását. miután fellebbezés nem adatott be ellene s a tanügyi elnökség által ideiglenesen megerősíttetett, a közgyűlés véglegesen megerősíti s a megválasztott tanító működésére Isten áldását kéri. Kuti Ferenc a közgyűlés előtt a hivatalos egyházi esküt leteszi. 85. A tanügyi elnöknek a helyettes tanítók alkalmazására vonatkozó intézkedéseit a közgyűlés tudomásul veszi. 86. A tanügyi jelentéssel kapcsolatban olvastatván JózanághZsigmond kaposszentbenedekiigazgatótanítónak az egyházmegye jóindulatáért köszönetet nyilvánító s Isten áldását, hazánkra, egyházunkra kérő búcsúlevele, a közgyűlés meghatott érzelmek között értesül hűséges, kötelességtudó s nagyérdemű tanítójának nyugdíjba lépéséről, hálásan emlékezik meg anyaszentegyházáért s iskolájáért végzett becsületes, odaadó s értékes szolgálatairól s a Mindenható