A Somogyi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1928. február, 1928. július

- XLI — a hozzákapcsolt utasítással együtt külön lenyomatban is megje­lenik és mindegyik iskolának rendelkezésre bocsáttatik. Hogy a katechetikában ma már általában elfogadott alapelvek szerint s beható tanácskozás után készült tanterv, mely mint elemi iskolai tanterv, első egyetemes tantervünk, a valóságban hogyan válik be: a jövő dolga. Életbelépéséről a legközelebbi iskolai évben csak azoknál az osztályoknál lehet szó, melyeknek meglevő hittan­könyvei az uj tantervvel egyeznek. A tankönyvbizottság a meg­felelő tankönyvrevizióról, illetve a tantervhez mért könyvek elő­állításáról gondoskodni fog. Erre ugyan egész rövid időn belül nem számithatunk (hamarosan ismét uj könyvek bevezetése anya­gí'ag nehézségekkel is járna), de egy-két éven belül megvan rá a lehetőség. Az énektanterv azonnali életbe léptetésének azonban nincs semmi akadálya. A tanterv iránt érdeklődők, mig iskoláik révén hozzájuthatnának, a lelkészi hivataloknak már megküldött ezévi konventi jegyzőkönyvekben az egész anyagot megtalálhat­ják. (255—259., 334—370. lapok.) Az uj tankönyvek ellen elhangzott sok panasz folytán az egyetemes tankönyvbizottság előkészületeket tett a szükséges re­vízióra. Egyházkerületünk 1927. évi 248. sz. jegyzőkönyvi hatá­rozatával felhívta az egyházmegyéket konkretizált panaszaik és kifogásaik beterjesztésére. Ez alapon iskolaköri értekezleteink majdnem mindenült foglalkoztak e kérdéssel. Beható, részletes javaslataik előttünk vannak. A nagyt. és tek. Egyházmegyei Köz­gyűlés bölcsessége hivatott további sorsukról dönteni. A bonyolult ügy aprólékos részleteinek ismertetésébe itt nem bocsátkozhatom. Legutóbb az állam részéről — nagyon bölcsen — felvetet­ték a 8 osztályú elemi iskola kérdését. A nagyszabású terv meg­valósítása máról holnapra keresztülvihetetlen lévén, fokozatosan s hosszabb időre beosztva kontemplálják kiépítését. A magyar kultura megteremtésében legnagyobb érdemeket szerző egyházunk örömmel üdvözli ezt a korszerű intézkedést s annak idején bi­zonyosan meg fogja tenni a szükséges lépéseket iskoláinak to­vábbi fejlesztésére. Egyelőre a nagykoncepcióju tervvel szemben egyéb teendőnk nem igen van, mint megértő jóakarattal útját egyengetni s lehetőség szerint hozzá készülni.

Next

/
Thumbnails
Contents