A Somogyi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1928. február, 1928. július
- XXIX tagjai tartoznak viselni; a ker. biztosításra pedig fegyelmi terhe mellett köteleztetnek. Kaposszentbenedeken a bárdi egyh. tagok panasz tárgyává tették, hogy a község területén levő 4 állami iskola fenntartási költségeire a saját felekezeti iskolát fenntartó reformátusokat is kötelezik. Mivel ez eljárás ellentétben van az 1868. XXXVIII. t. c. 36., ill. 44. §§ aival, melyek szerint a saját felekezeti iskolát fenntartó községi tagok és birtokosok csak az esetben kötelezhetők a községi (és állami) iskola fenntartására, ha a saját felekezeti iskolájuk fenntartására fizetett pénz- vagy ferménybeli járulékuk egyenes adóik 5 százalékát nem merítik ki, — olyan ref. egyház pedig egy sincs, ahol ez a járulék az 5 százalékot meg nem haladná: felhívtam a presbitériumot, hogy e törvénycikkre való hivatkozással illetékes helyen emeljen óvást az illetéktelen megadóztatás ellen. Több helyen panasz emeltetett a levente-köteles ifjaknak az istenitiszteletről való elvonása miatt. A presbitériumok — ugy, amint erre nézve az egyházker. is határozott — a vármegyei testnevelési felügyelőségnél keresendő orvoslatra utasíttattak. A vizsgálat folyamán felmerült egyéb panaszokat és ügyeket lehetőség szerint a helyszínén elintéztük, megfelelő utbaigazitásokkal és tanácsokkal. Iskoláink anyagi és szellemi ügyeiről nt. tanügyi elnök ur részletes jelentése fog beszámolni, itt csupán egy kedves kötelességet teljesítek akkor, amikor örömmel jelentem, hogy nt. tanügyi elnök urat a tanügy terén kifejtett buzgó, eredményes munkálkodása folytán szerzett érdemei elismeréséül egyrészről az egyházker. közgyűlés a kerületi tanügyi bizottság előadójává, másrészről az egyet. Konvent az ifj. könyvtári bizottság tagjául megválasztotta. E minden tekintetben megérdemelt kitüntetések alkalmából szeretettel üdvözöljük őt s kérjük további buzgó munkálkodását a tanügy felvirágoztatása érdekében. Az egyházlátogatás alkalmával összegyűjtött stat. adatokat a következőkben van szerencsém közölni: