A Somogyi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1928. február, 1928. július

— XVII — leendő elkészithetése végett — minden év március, illetve szept. hó végéig, de mindenesetre az esedékességet megelőzőleg jelen­tendők az esperesi hivatal utján a püspöki hivatalhoz, lelkészen­ként külön számok alatt. Azokat a korpóllék igényeket, amelyek az igények julius, illetve január hó )-én történő megnyílta után jelentetnek be: késedelmesen bejelenletteknek fogja a miniszté­rium tekinteni; ez esetben pedig a korpótlék a fennálló szabá­lyok szerint csak a bejelentést követő hó 1-étől kezdve utalvá­nyozható. Ezt a rendelkezést különösen ifjabb- s esetleg más egyház­megye és kerületből átjött lelkésztársainknak kell figyelembe ajánlanunk, hogy — bár az esperesi hivatalnál ezen dolgok nyil­vántartatnak — ők is tartsák számon korpótlék-igényük esedé­kessé válását (p. o. I. korpóllékra az állás elfoglalását követő julius vagy jan. 1 -fői számított 5 év lelelte után) s azt az esperesi hivatal utján bejelenteni, a megfelelő szolg. bizonyítványokkal, az illető év március, illetve szeptember 15-éig el ne mulasszák, figye­lemmel természetesen a Dunántuli Prot. Lap 27) 1927. számában 1541; 1927. püsp. szám alatt közölt kultuszminiszteri leiratban foglallak ra.

Next

/
Thumbnails
Contents