A Somogyi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1927. december

— 43 — VI. Szakasz. Feloszlás vagy átalakulás. 17. §. Az egyesület feloszlását, vagy átalakulását, esetleg más egyletekkel való egyesülését a választmány java­solja. A tagok részéről jövő hasonló indítványok csak úgy tárgyalhatók, ha azok legatebb az összes tagok egy negyede által a választmánynak írásbei ilieg bejelentetnek. Az ekként beadott indítványok a választmány javaslatai­val együtt a közgyűlés elé térj esztendők. A feloszlás vagy átalakulás kimondására a jelenlevőknek legalább kéthar­madát kitevő többség szükséges. 18. §. Az alapszabályok módosítása is e kétharmad többség mellett érvényes. 19. §. Feloszlás esetén az egyesület vagyona fele­részben a KáBvineum -adapmak, felerészben a csurgói re­formátus főgimnáziumnak adatik alapítványul, melynek kamataival szegény sorsú jó tanuló 'fiúk j utalm azandöik. Az erre vonatkozó közgyűlési határozat a m. kir. belügy­minist z ernek bejelentendő. 20. §. Abban az esetben, ha az egyesület az alap­szabályokban körvonalazott hatáskörét be nem tartja, cél­ját nem munkálja, sőt amennyiben hatáskörét túllépve, akár az állam, akár az egyesületi tagok érdekeit veszé­lyeztetné, a m. kir. kormány által haladéktalanul fel­függeszthető s a felfüggesztést követő vizsgálat eredményé­hez képest alapszabályainak pontos betartására kötelezhető, vagy akár véglegesen fel is oszlatható.

Next

/
Thumbnails
Contents