A Somogyi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1926. július

— 93 — fenntartót, hogy e javadalmazást vezesse be úgy a díjlapba, mint a javadalmi jegyzőkönyvbe, az amit iskolafenntartó vonakodott megcselekedni addig, mig az adományozott föld tényleges hozadékot nem jelent tanítója számára. Közgyűlés utasítja a kastélyosdombói egyház­községet, hogy haladéktalanul kérje a vallás és­közoktatásügyi miniszter úrtól a kilátásba helyezett öt évi haladékot, iratait pedig felterjeszti további eljárás végett a kerületre. 33. K.-dombó, Drávagárdony lelkészi interkalare szá­madását 1925-ről egyházmegyei számvevő beterjeszti., Közgyűlés a számadást elfogadja. 34. Kastélyosdombó beterjeszti az ottani politikai község véghatározatát az iskolai dologi kiadásokhoz a politikai község által átvállalt és felsorolt terhek viseléséről. Közgyűlés a felterjesztést tudomásul veszi s utasítja az egyházközséget, hogy a politikai község véghatározatának a vármegyén való meg­erősítését is szorgalmazza, illetve szerezze be és ezentúl egyház költségvetésében mindenkor tün­tesse fel a politikai község az iskolai dologi kiadá­sokhoz való hozzájárulásának részletes összegét. 35. Kastélyosdombó, Drávagárdony az interkalare terhére 1 q buza folyó árának a Leánykálvineum javára való átengedését kéri. Közgyűlés az engedélyt megadja. 36. Kastélyosdombó az 1925. évi interkalare, 1926 augusztus 1. után fennmaradó fölöslegének Kastélyos­dombón építendő lelkészi pajta anyagbeszerzési és lelkész­lak renoválási célra leendő átengedését kéri. Közgyűlés elszámolási kötelezettség mellett a kérést indokainál fogva teljesíti. 37. Kustos József nemeskei egyháztag, volt egyház­gondnok számadását sem a presbitérium, sem az egyház­községi közgyűlés, sem a számvizsgáló nem fogadták el. Közgyűlés az E. T. III. t.-c. 23 §. alapján Kustos Józsefet az 1924. évi számadásban el­marasztalja, s ellene az V. t.-c. 33. §. 10. pontja alapján közigazgatási bírósági eljárást indít.

Next

/
Thumbnails
Contents