A Somogyi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1926. július

— 89 — A közgyűlés a kérelemnek jelen alakjában helyt nem adhat, minthogy az időközi jövedel­mek bizonyos nemes célra lekötésével az egy­házmegyének nyilván az volt a célja, hogy a hivek az állásoknak megüresedése által külön előnyökhöz ne juthassanak, a kérelemből ki­vehetőleg pedig a kérvényező egyház éppen ezt akarja elérni. Mivel azonban a tanügyi kiadások az interkaláris jövedelem terhére beszámíthatók, amennyiben a kérvényező egyház igazolni tudja, hogy az állás megüresedése, illetőleg betöltése következtében kiadásai merültek fel, ez esetben ily cimen előterjesztett kérelme teljesíthető. Olvastatott Nemeske-Pettend csatlakozási ügyé­ben kiküldött bizottság jegyzőkönyve, mely szerint Nemeske mereven elzárkózik a csatlakozástól, megtagadja a gondozás kötelességeit. Minthogy az egyházkerület Nemeskét Pet­tendhez csatolta, az egyházmegye e viszonyt nem bonthatja fel s Nemeskét kötelezi a 4 q buza gondozási költségének megtérítésére. 30. Olvastatott az egyházmegyei segélyosztó bizottság gyűlésének jegyzőkönyve: Jegyzőkönyv, felvétetett Csurgón, 1926. évi július 20-án a belsösomogyi református egyházmegye segélyosztó bizottságának ütéséről. Jelen voltak alulírottak. Bizottság mindenekelőtt azon tiszteletteljes kéréssel fordul a Nagytiszteletü és Méltóságos Egyházmegyei Közgyűléshez, hivja fel nyomatékosan a kérvényező egyházakat, hogy segélyek kérésénél legyenek figyelemmel az 1918. évi március 5-én Kaposvárott tartott közgyűlés jegyzőkönyve 5. pontjának c) alpontjában foglalt „Szabály­rendeletére s azokban előirt okmányokkal szereljék fel kérvé­nyeiket, mert ellenkező esetben, bármily megindokolt lenne is kérésük, segélyben nem részesülhetnek. A beérkezett segélykérvényekre vonatkozólag az alábbi javas­latot terjeszti elfogadás céljából az egyházmegyei közgyűlés elé:

Next

/
Thumbnails
Contents