A Somogyi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1926. július

— 19 — alkalmával, mert az egyik egyházból sem panaszolják, hogy az istenitisztelet nem tartatnék meg, hogy azért nem mehetnek a templomba, mert a lelkész, tanító nem tartanak szolgálatot. Az ige hangzik szüntelen, de sajnos, pusztában elhangzó szózattá válik, vagy süket fülekre talál s terjed a közöny, a vallástalanság, hitetlenség . . . Már pedig az apóstól szavai szerint: „az igaz ember hitből él 1 . . . A hit pedig hallásból vagyon — a hallás Isten igéje által ... Mi módon hallanának pedig prédikáló nélkül ? Mi módon hisznek abban, aki felől nem hallottak. Mi módon hívják segítségül azt, akiben nem hisznek?!" Sok helyen — sajnos — az elöljárók sem állanak hivatásuk magaslatán. Előljárnak, de nem a jóban, hanem a rosszban, a rossz példaadásban, templomkerülésben. A lelkipásztor egymagára van hagyatva, nincs, aki támogassa, aki jobbkeze lenne, akire valamit bizhatna egyházépítő munkájában. Nincs senki, aki a köznépet intse, serkentse, jó útra terelje, mert maguk a vezetők is romlottak és kötelességeiket elhanyagolók 1 Az ily helyeken — mint azt már egyik körlevelemben jeleztem — kíméletlenül kell eljárni az ily lelkiismeretlen vezetőkkel szemben s egyházi törvényünk és szabad rendeleteink ide vonatkozó rendelkezéseit szigorúan érvényre juttatni velük szemben. Ennek az eljárásnak alapja és előfeltétele természetesen a saját magunk szigorú, pontos és hűséges kötelességteljesítéséből fakadó nyugodt, bátor és nemes öntudat kell, hogy legyen, nehogy a vádlott vádolóként lépjen fel velünk szemben, e szavakkal: Kicsoda vagy te, hogy engem ítélsz?! Vannak helyek, ahol az idősebbek távolfartják magukat a templomlátogatástól, mig ellenben — örvendetes jelenségként — az ifjúság szorgalmasan és buzgón látogatja az istentiszteleteket. Ez a tény, a sok szomorú és lehangoló tünet közepette, — ha nem lesz múló jelenség, bizalommal és jó reménységgel tölt el bennünket, mert hisz az ifjúságban, a most serdülő új nemzedékben kell regenerálódnia társadalmunknak, egyházunknak és hazánknak. Indítson ez a tudat bennünket az ifjúsággal való komoly, céltudatos és szeretetteljes foglalkozásra 1 Egy-két helyen panasz tárgyává tétetett, hogy a levente ifjak oktatása az istenitiszteleti idő alatt történik s ezáltal elvonják ifjainkat a templomlátogatástól. Úgy tudom, törvényes intézkedés 2*