A Somogyi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1926. július

- 104 ­Az alapokmány ugyanis Gaál Dénesné és Farkas István tanerők könnyelműségének és nemtörődömségének tulajdonítja a taneredmény elégtelenségét. Nem említi azonban, hogy ezek működésének időközén Fekete Károly helyettes-lelkész is tanított ott 1925 február 1-től majd három hónapon át. Miután jelentve nem lett, hogy Fekete Károly kellő szorgalmat és buzgóságot tanúsított működési ideje alatt: Gaál Dénesné és Farkas István a tiz hónapon át elő­állott eredménytelenségért felelősekké nem tehetők. De Fekete Károly sem tehető felelőssé, aki a jelentésben nem foglal helyet Gaál Dénesné és Farkas István mellett. De ettől eltekintve is, ahol a tankötelesek 10 hónap alatt három tanerő egyéniségéhez, tanítási módszeréhez és bánásmódjához voltak kénytelenek hozzászokni: e saj­nálatos esemény oly enyhítő körülménynek tűnik fel bíró­ság előtt, mely három tanerő fegyelmezését annyival in­kább kizárja, mert a tanítás segédeszközei közül hiá­nyoztak a tanteremből a térképek, ami megérteni engedi, hogy leggyengébbek a földrajzból voltak a növendékek egy oly iskolában, amelyben éveken át gyenge volt a taneredmény. A biróság elnöke megállapítja, hogy az Ítélet ki­hirdetésénél jelen voltak: Gaál Dénes és Farkas István. A felek az Ítéletben megnyugosznak. Halka Sándor Huszár Aladár e. elnök. v. elnök. Szabó Bálint jkönyvvezető. Kb. 1/1926. Jegyzőkönyv. Felvétetett a belsösomogyi ref. egyházmegyei biróság, mint közigaz­gatási biróság 1926 julius 20-án d. u. Csurgón a főgimnázium tornatermében tartott rendes ülésén Pókos József fazekasdencsi bérlő az inkei presbitérium adókivetése elleni fellebbezése ügyében tartott nyilvános tárgyaláson. Jelen vannak: Huszár Aladár egyházmegyei gond­nok tárgyalást vezető és Halka Sándor esperes kettős elnök-

Next

/
Thumbnails
Contents