A Somogyi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1922. október

Nagy Lajos esperes záróbeszéde. A b. somogyi ref. egyesület megalakuló közgyűlése lefolyt s mivel az egyesület egyházi elnöke nem jelen­hetett meg, rám hárult programm szerint a záróbeszéd megtartása, mint helyettesére. Ha visszapillantok a temp­lomban tartott istentiszteletre, s a megalakuló közgyűlés ünnepélyes lefolyására, valami elragadó, lelkesítő érzés töltött el. Látva a felbuzdulást, a lelkesedést, a sóvárgást egy csendesebb, nyugodtabb, boldogabb élet után. De ez az elragadó érzés csak addig tart, mig kite­kintek e diszterem ablakain a külvilágba, az itt folyó tár­sadalmi, hit és erkölcsi életre. Ennek láttára megdöbben szivem, mert ez a kép igen sötét. Már kétszer is hallottam felemlíteni, hogy mi harcra készülünk s azért gyülekezett itt össze a vezérkar és a közkatonák serege, hogy megbeszélje, megállapítsa a harc indítását, folytatását, a melynek vége kell, hogy győzelem legyen, mert különben elpusztulunk. Az is el lett mondva, hogy mi nem testi, hanem lelki fegyverekkel harcolunk, mert az ellenség is nem any­nyira a testet — bár ezt is erősen kezdi ostromolni — hanem a lelket támadja meg. Az a tér, melyen mi har­colunk puszta, kietlen sivatag, a lelkek romjaival és holt­tetemeivel borított mező. a melyen nemcsak hogy a val­láserkölcsi hitéletnek terebélyes fája nem tenyészhet, de még a legkisebb virág, vagy fűszál sem találhat annyi termő talajt, hogy rajta gyökeret verhetne. Nincs az a barbár ellenség, nincs a fenevadaknak az a pusztító serege, a sáskának felhőkig érő sötét tábora, a mely nagyobb pusztítást tudna tenni az Istenteremtette földön : mint az a sötét ellenség, amennyi pusztulást, rom­lást idézett elő a lelki élet mezején .. . mint azok a vi­harok, melyek a közelmúlt években végigzugtak fölöttünk, kiölve az emberi keblekből minden hitet, szeretetet, min­den nemesebb érzést, amely az embert emberré, Isten képéhez hasonló teremtménnyé teszi­Valami csudálatos és megérthetetlen, hogyan tudott az emberiség lelki világa egyszerre, egy csapásra rom­halmaz lenni ? Hogyan tudott a virágzó paradicsom siva­taggá változni ? Az okokat ne kutassuk most, ne nézzünk a sivár múltba, hol semmi megnyugtatót, semmi örömöt nem ta­lálunk hanem nézzünk előre, felövezvén magunkat a hit­26

Next

/
Thumbnails
Contents